2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Meddő ellentétek a Fidesz-KDNP között

Boross Péter volt kormányfő a gyermektelenségi adóval oldaná meg a népességcsökkenés problémáját. Bagdy Gáborral, a KDNP fővárosi frakcióvezetőjével az ellentétes megoldási alternatívákról beszélgettünk.
2010. szeptember 16. csütörtök 15:59 - Fontos Erzsébet
Semjén Zsolt a sajtóban tett nyilatkozatában kijelentette, hogy nem támogatja a "gyermektelenségi" adó bevezetését. A KDNP miért nem segíti a kezdeményezést?

Érzéketlen Boross
A téma meddő nőket érintő vonatkozása kapcsán Boross úgy vélekedett, "nem kell érzelmi kérdést kreálni az ügyből", a nemzet jövőjéhez vagy gyerekneveléssel, vagy különadó fizetésével lehet hozzájárulni.

www.mr1-kossuth.hu
A KDNP már 1992-ben kidolgozott az akkori Népjóléti Minisztérium megvalósításával egy demográfiai koncepciót. A tervezet lényeges és érdemi eleme az ösztönző eszközök elméleti kivitelezése volt, amivel segíteni lehet a drámai demográfiai folyamatok lassulását. A korábbi évtizedek tapasztalataiból és szakmai elemzéseiből arra jutottunk, erre az ösztönzés a legjobb módszer. A motivációt számos módozattal lehet megvalósítani (pénzügyi ösztönzők; értékrendbeli ösztönzők; áttételes ösztönzők).

A párt már évtizedek óta a családi adózást helyezte előtérbe, ami szorgalmazta, hogy az adófizetésénél valamilyen formában vegyék figyelembe az eltartottak számát. Értelmetlen olyan családokat megadóztatni, melyeket később automatikusan a szociális ellátórendszeren keresztül segélyezni kell. Ez egy szükségtelen veszteséggel és károkkal járó folyamat.

A KDNP kizárólag a családi adózást támogatja, és rossz irányvonalnak tekinti a gyermektelenek megbüntetését. Ráadásul a gyermektelenség melletti állásfoglalás adódhat élethelyzetből és egészségügyi állapotból is. Nem szabad egyes társadalmi csoportokat diszkriminatívan az önhibájukon kívül büntetni.

Ön szerint miért a családi adózás bátorítja hatékonyabban a gyermekvállalási kedvet?

A gyermektelenségi adó nem a mi gondolatkörünkből származik. A KDNP azt szeretné, hogy a gyermekvállalók érezzék a társadalom támogatottságát. Elképzelhetőnek tartom egy olyan javaslat létrehozását, mely a nyugdíjazásnál pozitív referenciát ad azoknak, akik több gyermeket nevelnek. Ezáltal az egész életfolyamatot átívelve a társadalom érzékeltetné, hogy az állam megbecsüli azokat, akik a gyerekek szülésével, nevelésével hozzájárulnak az ország gazdagodásához. Ez egy hosszú távú beruházás.

Ön szerint az államnak költséghatékonysági szempontból éri meg a nagyobb létszámú gyermektelenekre büntetést sújtani ahelyett, hogy a családosokat támogatná?

Valóban, nagy a gyermektelenek tábora és ezzel párhuzamosan egyre kisebb a több gyereket vállalók aránya. Azonban csupán adminisztratív okokból is érdemesebb azokat segíteni, akik gyermekeket nevelnek. Létszámuk alapján is könnyebb számukra egy hatékony, ösztönző technikát kidolgozni.

A jövőben elképzelhetőnek tartja a gyermektelenségi adó bevezetését?


Boross Péter említette a javaslatot, így került a köztudatba. Nem tudok arról, hogy a Fidesznek ilyen elképezése lenne. Mégis, ha a Fidesz előállna ezzel a javaslattal, akkor ezt a gondolkodást és folyamatot, igyekeznénk megváltoztatni.

Ha esetlegesen az ellenzék kidolgozna a családok támogatására vonatkozó javaslatot, akkor önök azt méltányolnák?


Igen, ha létezne egy minden szempontból megfelelő elképzelés. Ennek ellenére, egy javaslatot nem szükségszerű pozitívan értékelnünk, ha a célok, vagy az alkalmazott technikák nem esnek egybe az elképzeléseinkkel.

A Fidesz hogyan reagál arra, hogy a KDNP-nek teljesen más elképzelése van a népességgyarapodás ösztönzésére?


A Fidesszel együttműködési megállapodásban vagyunk. A jelenben és a jövőben is létrejöhetnek olyan helyzetek, melyben nem teljesen értünk egyet. Az irány ugyanaz, de többféle megoldás jöhet szóba. Ez esetben konzultálnunk kell és döntenünk, hogy melyik párt fogadja el és azonosul a másik érveivel.

Tíz településen külön jelöltet állít a Fidesz-KDNP. A felhalmozódott konfliktusok kiindulópontjai lehetnek a két párt közötti, kibékíthetetlen ellentétnek?


Elméletileg semmit nem lehet kizárni. Ennek ellenér semmilyen tartós konfliktusra utaló jelet, igényt és feszültséget nem tapasztalok. Ha valamikor is keletkezhetnek gócpontok, akkor a két együttműködő partner bölcs egyeztetéseket követően, megfontoltan megoldja a konfliktust.

Az önkormányzati választások a politika jól kidolgozott játékszabályait követik. Helyi szinten elkerülhetetlen a feszültéségek kialakulása. Adódik olyan eset, amikor a pártoknak nem sikerül megegyezésre jutniuk. Ezeregyszázból tíz településen robbantak konfliktusok. Ezek a mérési hibahatáron belül vannak. Tehát, nem kell messzemenő következtetéseket levonni, hiszen természetes, hogy a Fidesszel nem mindenben értünk egyet.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

kocsis.tamas
2010. szeptember 16. 18:47
ÉBRESZTŐ ÓRA - GÁZÓRA

Tisztelt Fidesz-Kdnp választópolgárok még nem késő váltani, ha
demokráciában szeretnének élni és nem ígérgetések, hallgatások és
megmondják mit csinálhatunk és mit nem. Fidesz-Kdnp-nek nem volt
terve, ezért nem közölte és most sincsen. Az érdekvédelmi tanács
vezetője, Borsik János többször beszédre hívta Orbán Viktort, de máig
sem kapott választ, hogy a munkavállalók érdekében mikor tudnának
beszélni. 2011-es költségvetésről éspl. a minimálbér emelésről, ha a
Fidesz-Kdnp-nek nincs programja akkor alkalmatlan Magyarország
irányítására és más pártnak kell a helyére lépni. Mert Magyarországnak
gazdasági, pénzügyi, szociális és választópolgároknak életminőség
kell, amit a Fidesz-Kdnp 100 nap, de szerintem 4 év alatt sem tud
biztosítani a választópolgároknak, csak a 3 % államadósság
biztosítását, de azt mindenki megérzi a fizetésén és mindenen, ami
pénzbe kerül. Csak olyat kapunk, ami nem kerül pénzbe ígérgetés,
kábítás és hogy milyen jó lesz 3 év múlva, azt meg is kell érni.
A választópolgárokkal a Fidesz-Kdnp 2010. április 25.-én nem közölte,
h ogy nem csak pártra kéri szavazataikat, hanem programra is, de olyan
programra, ami Orbán Viktor és a Fidesz-Kdnp szája ízlésének megfelel
a Fidesz-Kdnp szavazók 10 %-át érintette, a többieket beáldozták,
amint mire szavaznak pártra vagy programra, amit a Fidesz-Kdnp nem
közölt Önnel és így nyert országgyűlési választást zsákbamacska.
Most visszaadhatjuk a kölcsönt, ha a baloldal polgármesterei minél
több budapesti és megyei önkormányzatban győznek és a 2/3 már is
csökken és a választópolgár szava elkezd sokat érni, ha nem teszünk
semmit, akkor csak 4 év múlva lesz rá lehetőség. Fidesz-Kdnp terve
csak hallgatás és ígérgetés. A Hír-tv a Fidesz-Kdnp agymosása - erre
még visszatérek.
MTV2 Tények esti műsorában a táblázat elemzi, hogy 2 éven belül 49
ezer Ft lesz a minimálbér, egyszer tudatosítani kell a veszélyt
oktatásba csak 2013 végén emelik a fizetést. A kormány egy citrom
árával, ami 800 Ft és nagyon savanyú országgyűlési választások előtt
addig csak ígérgetnek, kábítanak, ez lesz, az lesz, megvizsgálják,
átgondolják, jobb lesz, mint 8 éve de csak egyre rosszabb. A
választópolgárok minden nap egyre kevesebb fizetésért dolgoznak és
visznek haza, minden hónapban kevesebb fizetés jut a gyerekeknek, a
családnak, a lakás törlesztésre, a kocsi tankolására, a gyerek
étkeztetésére, a gáz, lakbér, villany kifizetésére. A gázár emelés még
csak most jön, ha a fizetés kevés, a közértben az élelmiszer árak csak
nőnek, akár kéthetenként mindig emelik az árakat, a piacon ma jártam,
döbbenet, a citrom ára 800 Ft 1 kg, annyi, mint a lapocka hús régen. A
hús volt a legdrágább, most egy hónapja a citrom elérte a hús árát,
hát ez véresen komoly. Mit eszik a 8 éves gyerek, ha 1 kg hús és 1 kg
citrom 1900 Ft-ba kerül, semmire nem elég a fizetés, ezért írom, hogy
a Fidesz-Kdnp a legszegényebbeket taszítja még lejjebb, de4 meddig?
Ezért meg kell állítani, hogy mindenki asztalára jusson kenyér, de
csak pénzért lehet vásárolni, újságpapírt nem fogadnak el.
Megsokszorozódik a lopások, betörések. A bankrabló következőt
nyilatk9zta az elmúlt napokban a médiának: azért loptam, mert kevés a
fizetése. Az erőszakos bűncselekmények száma is növekszik, én úgy
látom, ha a fizetéseket növelné a Fidesz-Kdnp pl. a minimál bért
80.000 Ft-ra, akkor a bűnözés is csökkenne, nagymértékben jutna pénz
mindenre és az élelmiszer marketing vezetőségével lehetne tárgyalni az
élelmiszer árak befagyasztásáról. Egy évben egyszer, legfeljebb
kétszer lehessen emelni az élelmiszer árakat és nem télen a gázárral
együtt, és a karácsonyt is szebbé lehetne tenni.
Ha Mesterházy Attila lesz Magyarország miniszterelnöke - mert eljön.
És Mesterházy Attila, az MSZP elnöke nem adóztatta volna meg a minimál
bért. Az új baloldal a választópolgárok és a gyerekek étkeztetésére
átgondoltabb tervet készít és a szociális ellátás szót nem törüli ki a
választópolgárok gondolatából, mert mint a Fidesz-Kdnp a szociális
kérdéseket, ami a pénzt is jelenti, kerüli mint a forró kását. A
Szociális Minisztérium szó nem szűnt meg véletlenül Fidesz-Kdnp
kormány betartja ígéreteit, akkor a felelősség is övéké mindenért,
amit 2/3-dal a parlamentben megszavaznak és megszavaztak az elmúlt 100
napban.
A minimálbért 80.000.- Ft-ra kell emelni, legkésőbb 2011 végére, mert
addigra a közüzemi számlák és az élelmiszer árak a triplája lesz. A
következő hibás döntése a Fidesz-Kdnp-nek, ha a gáz tartozottaknak
eddig 90 nap állt rendelkezésére, hogy gáz tartozásukat rendezzék, ha
nem tették, utána a három hónap, vagyis 90 nap után megkapták a
kikapcsolási számlát, 10 nap múlva jöt a Gázművek által megbízott
biztonsági szolgálat és kikapcsolták a gázszolgáltatást, s ha a
fogyasztó nem engedte be lakásába, elvágták a gázcsövet a lakás előtt
és nem volt gáz a lakásban, de a harmadik felszólítás után csak. De ha
a 90 napot a Fidesz-Kdnp kormány 40 napra csökkentené, akkor emberek,
családok, gyerekek, nyugdíjasok fagyhatnak meg télen akár saját
lakásukban. Ezt nem lehet hagyni, demokrácia, mindenki véleménye
számítson. Kérdezem: ez nem gondatlanságból elkövetett... nem is
folytatom a felelősség a Fidesz-Kdnp kormányé és Orbán Viktor
miniszterelnök úré lehet. Ha nem találnak ki valamit. Mesterházy
Attila és a teljes baloldal odafigyelünk mindenre és mindenkire, nem
hagyjuk magukra a választópolgárokat. Az MSZP a Fidesz-Kdnp, a Jobbik
és a LMP választópolgárait és független polgárokat sem. Ha úgy
gondolják, úgy érzik a Fidesz-Kdnp választópolgárai, hogy biztonságot
nyújt nekik pártjuk, akkor sajnálattal kell közölnöm, hogy meglátják,
sőt a tél a nyakunkon. Fizetésük után meg jól nézzék meg minden
hónapban, hogy mennyivel kevesebb a minimál bérük és a fizetési
elszámoló papíron tisztán látható, a színtiszta igazság: kevesebb a
fizetésem. Hát most tehetünk valamit, hogy mire 2014-re országgyűlési
választás lesz, baloldali polgármesterekkel indulhassunk a győzelem
felé EGYÜTT, mert ha most másképp alakul, nehezebb dolgunk lesz és még
nem tudjuk, az Orbán-Fidesz-Kdnp-CSOMAG milyen meglepetést tartogat és
nem kímélnek senkit. A 3 % fölé nem mehet az államadósság és nem
számít, hogy a Fidesz-Kdnp-szavazója vagy, nem kell félni, nem fog
fájni. A Fidesz-Kdnp nem mondja ki, de megteszi. Arra voltál jók, hogy
kétharmadot, a hatalmat a kezébe add és el vagy felejtve, az idő
bebizonyíthatja. De kétlem, ha már leírtam, majd keményen cáfolva
lesz. A HÍR-TV tesz róla, hogy ők nem tesznek ilyet, hát úgy legyen,
de ha megtörténik, előzzük meg. Horváth Csaba legyen főpolgármester,
hogy a baloldalnak is legyen beleszólása a főváros és Magyarország
életébe. A teljes baloldali emberek véleménye is számítson, ne legyen
100 % Fidesz-Kdnp uralom és elnyomás. A Fidesz mond valamit, én
másképp gondolom, pedig jó ötlet, de semmibe veszik a Fidesz-Kdnp
pártja, mert baloldali szava neki semmit nem számít és a baloldali
választópolgároké meg méginkább eltapossák. még ha nem is mondják ki.
Biztosra kell menni és akkor meglátják az igazságot. Ez nem
rosszindulat, ezek a tények. Az emberek alsó rétege, kik 60 ezer Ft-ot
keresnek, a legszegényebbek érzik meg először a Fidesz-Kdnp hibás
döntéseit nem csak munkahely teremtésről kell beszélni Orbán
Viktornak. 2010. szeptember 7-én ha nem ezekről a nagyon fontos
dolgokról is, de nem csak beszélni, tenni is. Amit most a
választópolgárok elé tárok, felnyitom a Fidesz-Kdnp jövő programjának
lehetséges és már elkövetett súlyos hibákat - lásd Kósa Lajos és
Szíjjártó Péter 150 milliárd kárt okozó adósságot a Magyarország,
Fidesz-Kdnp és teljes baloldali és független lakosságának és a
választó polgároknak. Miért nem mond le Szíjjártó Péter és Kósa Lajos
kijelentésükért, mind Fidesz-Kdnp országgyűlési képviselők? Másokat 20
ezer forintért börtönbe csuknak, egyenes beszéd. A Főügyészség miért
nem vizsgálja ki az ügyet? Ebből a pénzből, 150 milliárdból az
árvízkárosultak mennyire örülnének. Az iskolákba mennyi tejet lehetne
venni a gyerekeknek, egyenes beszéd. Orbán Viktor, a Fidesz-Kdnp
miniszterelnöke miért nem indít vizsgálatot az ügyben, vagy Strasbourg
lesz a végállomás, kérdezem. Lemondásról gondolom, szó sem eshet róla.
Úgy is mindenki elfelejti a kétharmad erre is jó, leszavazzanak
mindent, amit a teljes baloldal a parlament elé bocsájt és nem a
Fidesz-Kdnp szája ízlésének felel meg. A mondás igaz, ami a tiéd, az
az enyém, és ami enyém, ahhoz neked semmi közöd Fidesz-Kdnp. Baloldali
választópolgár a Fidesz-Kdnp-nek csak egy dolog fontos, az
államadósság 3 % alatt tartása minden áron. A Fidesz-Kdnp
választópolgárokon is átgázolva nem számít, csak tartani a 3 %-ot. A
fekete leves az még ezután jön meg. A Brájintoni Vajas Kenyér olyan
kemény, mint a beton, hát a Fidesz-Kdnp ezt is megeteti velünk, de mi
lemondunk az ő javukra.
2010. október 3.-án önkormányzati és polgármester választások után
jön, hogy mi, azt már leírtam. Állítsuk meg a Fidesz-Kdnp 2/3-át.
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását