2024. június 1. - Tünde

Nem éri el a négy százalékot az infláció

Augusztusban 0,6 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak és 3,7 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban. Az elemzők 4,0 százalékos éves inflációt vártak augusztusra - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
2010. szeptember 10. péntek 09:26 - HírExtra
Az élelmiszerárak egy hónap alatt 1,9 százalékkal csökkentek, amelynek hátterében az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, gyümölcs) meredek, közel 14 százalékos áresése áll - mondta Minary Borbála, a KSH főosztályvezető-helyettese.

Az idén az első nyolc hónapban átlagosan 5,2 százalékkal voltak magasabbak az árak, mint az előző év azonos időszakában.

A maginfláció augusztusban 0,3 százalék volt a júliusi 0,1 százalékot követően, 12 havi összehasonlításban 1,5 százalékemelkedett az előző havi 1,3 százalékról. A nyugdíjas fogyasztó kosárra számított 12 havi árindex 4,0 százalék volt, az egyhavi 0,9 százalékkal csökkent.

A fogyasztói árak júliusban 0,1 százalékkal nőttek az egy hónappal korábbihoz képest, és 4,0 százalékkal haladták meg az egy évvel azelőtti szintet. Tavaly augusztusban a havi infláció 0,3 százalékkal csökkent, az éves 5,0 százalék volt.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását