2024. május 11. - Ferenc

Védené az egészségügyi dolgozókat a Jobbik

A Jobbik üdvözli azt az egészségügyi kormányzati kezdeményezést, hogy a törvény jobban védje az egészségügyi ágazatban dolgozókat a különféle atrocitások ellen - mondta Gyenes Géza, a párt országgyűlési képviselője, a parlament egészségügyi bizottságának alelnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
2010. szeptember 6. hétfő 14:20 - HírExtra
 Mint mondta, egyfajta "politikai hibát" javít ki a tárca azzal, hogy - tudomása szerint - módosítani tervezi a nemrég életbe lépett büntető törvénykönyvet, amelynek újbóli módosítása értelmében a jövőben szigorúbb szankciókkal sújtanák azokat, akik egészségügyi dolgozókkal szemben követnek el erőszakos bűncselekményeket. (A pedagógusokra már vonatkozik a súlyosítás a nyáron életbe lépett Btk.-ban.)

Gyenes Géza hangsúlyozta, a Jobbik az egészségügyben dolgozókon kívül a szigorítást kiterjesztené a szociális és a gyermekvédelem területén dolgozókra is.

A parlament egészségügyi bizottságának alelnöke megjegyezte, nem tényszerű az a sajtóhír, hogy a Btk. korábbi módosításához benyújtott indítványok közül "technikai hiba" miatt maradtak volna ki az egészségügyi dolgozókra vonatkozó passzusok. "Ebben semmilyen technikai hiba nem volt, egyszerűen a Jobbik kezdeményezését nem fogadták el" - tette hozzá Gyenes Géza.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását