2024. május 6. - Ivett, Frida

Az MSZP nem érti

Teljesen érthetetlennek tartja az MSZP szakpolitikusa, hogy Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter a járások kialakításáról beszél, hiszen kész a kistérségi rendszer.
2010. szeptember 5. vasárnap 15:37 - HírExtra
Lamperth Mónika, az MSZP-frakció közjogi kabinetjének vezetője ezt arra reagálva közölte vasárnap az MTI-vel, hogy Navracsics Tibor egyebek mellett a járások államigazgatási szintjének visszaállításáról beszélt szombaton Kötcsén - fideszes politikusok és a jobboldali értelmiségi holdudvar nem nyilvános összejövetelén - a Magyar Nemzet internetes oldalának beszámolója szerint. A Hír Tv-re hivatkozva több portál azt írta: a miniszter szerint államreformra van szükség, hogy a közigazgatás újra a közjót szolgálja.

Lamperth Mónika az MTI-nek azt mondta, a Fidesznek most már abba kellene hagynia a formára és az intézményrendszerre vonatkozó ígéretek sorolását, és végre a tartalomról kellene beszélnie, arról, hogy milyen feladatokat szán például a települési önkormányzatoknak, a kistérségeknek, a megyéknek.

Úgy tűnik - véli a szocialista politikus -, a kormánypártnak egyelőre semmilyen elképzelése nincs arról, hogy a tartalom miként alakuljon, s ezt próbálja pótolni azzal, hogy mindig csak a formáról és az intézményrendszerről beszél.

Álláspontja szerint "teljesen érthetetlen" a járások kialakításáról beszélni, hiszen készen van a kistérségi rendszer, amely "a korábbi szocialista kormányok legsikeresebb közigazgatási átalakító lépése volt". A rendszert az önkormányzatokkal együtt, lépésről lépésre hozták létre, nem is volt körülötte "feszültség, vagy balhé", és az önkormányzati érdekszövetségek is támogatták - tette hozzá.
Lamperth Mónika különösen fontosnak nevezte, hogy a kistérségi modellkísérletben fideszes vezetésű önkormányzatok is részt vettek, és támogatták a rendszert.

A Fidesz-kormánynak nem kell újra feltalálnia azt, ami már készen áll, de meg kellene mondania, hogy ezt a keretet milyen tartalommal akarja kitölteni - összegezte véleményét a szocialista politikus.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását