2024. április 19. - Emma

Piknikeznek Orbánék

Ma rendezik a hagyományos kötcsei találkozót: a jobboldali értelmiségi holdudvar tagjainak összejövetelén Orbán Viktor miniszterelnök a nemzeti kormányzásról tart majd előadást.
2010. szeptember 4. szombat 10:03 - HírExtra
 A szervezők nevében Balog Zoltán, a Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriumi elnöke korábban az MTI-nek azt mondta: a "Nemzeti kormányzás" mottót viselő találkozón áttekintik a kormányzás eddigi tapasztalatait, a meghívott kormánytagoktól pedig előretekintést is kapnak a résztvevők.

A szombati rendezvényen Orbán Viktor a nemzeti kormányzásról tart előadást, Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter az államreformról, Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter a nemzeti vagyon védelméről, Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter pedig a magyar vidék jövőjéről beszél majd. Jankovics Marcell, a Nemzeti Kulturális Alap elnöke a magyar kultúra támogatását, Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter pedig a nemzeti erőforrások megőrzésének kérdését és újraképezését járja körül.

A kötcsei pikniket 2004 óta évente rendezik meg fideszes politikusok és a jobboldali értelmiségi holdudvar részvételével a Somogy megyei településen, a tanácskozások nem nyilvánosak. A meghívottak köréről a szervező alapítvány dönt. Az idén rendhagyó módon májusban is tartottak Kötcsén találkozót, ahol az elmúlt húsz év, illetve nyolc esztendő értékelése mellett az elkövetkező kormányzati ciklus teendőit tekintették át.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását