2024. április 18. - Andrea, Ilma

Rekordszámú fóka van a Watt-tengerben!

A számlálások megkezdése óta nem volt annyi fóka a Watt-tengerben, a Föld legnagyobb - Hollandiától Dániáig nyúló - összefüggő árapálysíkságán, mint most.
2010. augusztus 23. hétfő 18:56 - HírExtra
Összesen 6623 fókát számoltak össze a kutatók, ez túlszárnyalja a 2002-es rekordot, amikor 6481 fóka élt ugyanezen a területen - közölte az alsó-szászországi fogyasztóvédelmi és élelmiszerbiztonsági hivatal (LAVES) hétfőn Oldenburgban.

Az állatokat 1958 óta tarják számon.

A fiatal állatok száma is meghaladja az eddigi csúcsértéket. Az Ems és az Elba közötti területen most 1648 fiatal állat él, 202-vel több, mint egy éve.

A LAVES a hétvégén végzett vizsgálata alapján megállapította, hogy az állomány egészségesnek tűnik, nincs jele megbetegedéseknek.

Az állatok napos és viharmentes időben szeretnek a parton sütkérezni, a szél elől azonban a tengerbe menekülnek. A fókákat számláló kutatók ezért igyekeznek szép időben megkezdeni munkájukat.

Az állatok védelme érdekében hozott egyezmény értelmében minden évben megfigyelő repüléseket indítanak Hollandiában, Alsó-Szászországban, Schleswig-Holsteinben és Dániában, hogy ellenőrizzék a fókaállományt.

A gazdag állat-, madár- és növényvilágáról híres, 500 kilométer hosszú és kb. 10 ezer négyzetkilométeres Watt-tenger nagy része természetvédelmi terület.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását