2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Marton László Távolodó életrajzi novellafüzérrel jelentkezett

Mindig régen van címmel kötettel jelentkezett az elmúlt két évtizedben zenei szakújságíróként ismert Marton László Távolodó, akinek életrajzi témájú régebbi és újabb novelláit a Kalligram kiadó jelentette meg.
2010. augusztus 21. szombat 15:45 - HírExtra
A szerző az MTI-nek elmondta: számára az elmúlt két évben vált fontossá, hogy újra elkezdjen szépirodalommal foglalkozni - hat-hét év szünet után.

"Miközben az új szövegeket csináltam, valami miatt kíváncsi lettem arra, hogy a régiek miként hatnak rám. Mindent, ami a múlt időhöz kapcsolódik, valamilyen próbának akartam kitenni, ideértve a novellákban szereplő zenéket is. Amiről azt gondoltam, hogy kiállta az idők próbáját, felhasználtam ehhez a kötethez, akár változatlanul, akár kissé belejavítva. Azt vettem észre, hogy a szövegek elkezdik magukat rendezgetni, és bár nem így terveztem, önéletrajzszerű kötet lett belőle" - közölte a szerző.

Marton László Távolodó kifejtette: az esetek túlnyomó részében mindig is arról írt, ami vele történt-történik, ugyanakkor igyekszik elkerülni a magamutogatást és vigyáz arra, hogy másokat ne szolgáltasson ki. Hozzátette: soha nem érdekelte, ami nem őszinte, sem az irodalomban, sem a zenében, sem pedig az életben.

Az irodalmi hatások között kitapintható az amerikai beat-irodalomé, például Kerouac-é, Ginsbergé. A szerző kitért arra, hogy amikor 1983-ban Ausztráliában járt (ahová disszidálni akart), egy mozifilmben találkozott először Charles Bukowski amerikai író nevével; ő akkor anélkül hatott rá, hogy ismerte volna a könyveit. Marton szerint később, amikor Bukowski könyvei a kilencvenes években Magyarországon is kezdtek megjelenni, már világosan látszott, mennyire közel áll hozzá Bukowski iróniája, kibukottsága, hozzáállása a világhoz, sehová nem tartozása, és legfőképpen az, hogy semmiféle irodalmi életbe nem volt hajlandó bekapcsolódni.
"Magam sem léptem be soha semmiféle irodalmi társaságba, a kívülállás Távolodóként teljesen evidens számomra" - fogalmazott.

A Marton-novellák közös eleme a szerző zeneimádata, a muzsika folyamatos jelenléte. Ez kezdetben az alternatív-underground (Iggy Pop, Patti Smith, Lydia Lunch, Nick Cave), a dzsessz- (Jan Garbarek), később pedig a világzenét jelentette.

"A zenében mindig az érdekelt, miként hat rám, és hogy ezt a hatást vissza tudom-e adni az irodalomban. A nyolcvanas évek végéig novelláim arról szóltak, hogy ezek az alternatív zenei figurák gyökértelenséget, sodródást, a dolgok szélsőségeiben való megélését sugárzó zenéje markánsan jelen volt az életemben, amely így a krízisről szólt. Aztán a dolgok megváltoztak, megnősültem, gyerekem született, aki iránt felelősséggel kellett tartoznom, ezekről nem tudtam írni, de ezzel párhuzamosan találkoztam a világzenével, a népzenével, legelőször is a Klezmatics zenekarral. A zsidó menyegzői zenében szintén jelen van a szomorúság és fájdalom, hiszen a dolog a gyermek egyfajta elvesztéséről szól, ám mégis örömöt, életigenlést sugároz" - mondta.

Marton az elmúlt csaknem húsz évben újságíróként módszeresen beleásta magát a világ különböző részeinek tradicionális zenéibe, az ezekkel foglalkozó konferenciákra, vásárokra járt, szakértővé fejlesztette ki magát, és 1998-tól ő szervezi a Sziget fesztivál világzenei programját.
Az MTI érdeklődésére Marton László Távolodó felidézte, hogy 1975 és 1985 között elsősorban verseket írt. Nemrég fejezte be, rendezte újra korábban félbemaradt verseskötetét, amelybe újabb költeményei is bekerülnek és várhatóan jövőre jelennek meg.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását