2024. június 17. - Laura, Alida

Roma összefogás a választásokra

A roma összefogás és a nemzeti együttműködés jegyében két roma szervezettel kötött együttműködési megállapodást a Roma Polgári Tömörülés (RPT) vezetője az októberi kisebbségi választásokra.
2010. augusztus 18. szerda 13:09 - HírExtra
Makai István szerdai budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: céljuk, hogy olyan szakmai alapokon nyugvó, a romák társadalmi beilleszkedését és polgárosodását elősegítő helyi, területi és országos érdekképviselet jöjjön létre, amely pártoktól függetlenül, szakmai alapon képviseli a cigányságot.

A hónap elején kötött megállapodás szerint az RPT közösen állít képviselőjelölteket a Roma Polgárjogi Mozgalom (RPM) Borsod megyei szervezetével és a Cigány Szervezetek Országos Szövetségével (CSZOSZ). A három szervezetnek 320 választókörzetben van már jelöltje - mondta Makai István, aki szervezetének színeiben főpolgármester-jelöltként is megméreti magát.
Szavai szerint a három szervezet országos szinten legalább 25-30 százalékos eredményt érhet el a kisebbségi választásokon.

Az elért eredménynek azért van jelentősége, mert a törvény szerint csak az a szervezet állíthat országos és területi listát a jövő évi országos cigány önkormányzati választásra, amely a kisebbségi választásokon legalább 10 százalékos eredményt ért el.

Az előző, 2006-os választáson ez két szervezetnek, a Lungo Dromnak és az MCF-nek (Magyarországi Cigányszervezetek Fóruma) sikerült, igaz, utóbbi több szervezettel, köztük az RPT-vel most szövetségre lépett RPM-mel és a CSZOSZ-szel is közös listát állított.
Az RPM és a CSZOSZ vezetői a jelenlegi Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnökhelyettesei.

Az RPM elnöke Dancs Mihály - akit nem jogerősen csalás és magánokirat-hamisítás miatt ítéltek három év öt hónapi letöltendő börtönre, és az elsőfokú határozat kihirdetéséig előzetes letartóztatásban volt - az ez évi országgyűlési választásokon a Magyarországi Szociáldemokrata Párt színeiben, Szerencs és térségének jelöltjeként indult, de nem jutott túl az első fordulón.

A CSZOSZ elnöke, Dógi János az MSZP cigánytagozatának vezetője, ő az országgyűlési választásokon a szocialista párt országos listájának 86. helyén szerepelt, és nem jutott mandátumhoz.

Makai István a sajtótájékoztatón az MTI kérdésére válaszolva elmondta: a három szervezet által kötött szövetség - amelynek a zászlóshajója az RPT - közösen állít majd OCÖ-s képviselő- és elnökjelöltet. Kijelentette: ő maga nem kíván sem képviselője, sem elnöke lenni a következő országos önkormányzatnak.

Makai István, aki a Fővárosi Cigány Önkormányzat elnöke is, június elején jelentette be, hogy a helyhatósági választásokon az RPT képviselőjelöltjei valamennyi választókörzetben elindulnak a fővárosi önkormányzati és kisebbségi választásokon, ő maga pedig főpolgármesterként is megméreti magát.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását