2024. május 10. - Ármin, Pálma

Sziget: Adománygyűjtő akció is lesz

Adománygyűjtő akció indul a Salgótarján Központi Általános Iskola és Diákotthon (SKÁID) javára a Nonprofit Információs és Oktató Központ (NIOK) Alapítvány és a Sziget Szervezőiroda közös kezdeményezésére.
2010. augusztus 5. csütörtök 17:05 - HírExtra
Az Égig Érő Paszuly nevet viselő közösségi adományozási program (Kőleves) révén számos tárgy- és szolgáltatás adománykérést teljesíthetnek, akik segítenének a rászoruló gyerekeken. A Kőleves-program részleteivel az érdeklődők a Sziget Fesztiválon személyesen is megismerkedhetnek és felajánlásokat is tehetnek a NIOK Alapítvány sátránál - közölte a Sziget Kulturális Szervezőiroda az MTI-vel.

A NIOK Alapítvány 2008-ban indította el a hazai adományozási kultúra fejlesztését szolgáló programját, a www.adhat.hu adományportált. Ezen belül dolgozták ki a közösségi adományozást segítő Kőleves nevű online szolgáltatást, ahol a civil szervezetek egy-egy projektjükhöz adományokat kérhetnek, és követhetik az adományok útját.

2010-ben nagyobb létszámú adományozói tömeget megmozgató projekt indítását kezdeményezték, melyhez a Sziget Szervezőiroda közreműködését kérték. A közös elhatározás és ötletkeresés után találtak rá a Pressley Ridge programjára és a Salgótarjáni Diákotthonra.

A 43 éve működő diákotthon a hátrányos, veszélyeztetett helyzetű, sajátos nevelési igényű tanulókat látja el. Létrehozása óta alapfeladatának tekinthető az intézménybe felvett tanulók szocializációjának, személyiségfejlesztésének, tanulásának biztosítása.

Az intézmény célja a legtöbb esetben a mélyszegénységből jövő gyermekek tanulásának előremozdítása, motivációjuk felébresztése, a magatartásproblémák korrigálása a Pressley Ridge által kidolgozott komplex program segítségével.

Ehhez a feladathoz azonban elengedhetetlen, hogy a Diákotthon rendelkezzen egyebek mellett megfelelő eszközökkel, berendezésekkel.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását