2024. április 20. - Tivadar

Gyurcsány nem megy el a meghallgatásra

Az MSZP nem vesz részt az Országgyűlés emberi jogi bizottsága rendőri jogsértéseket vizsgáló albizottságának munkájában, Gyurcsány Ferenc volt kormányfő pedig nem megy el a testület meghallgatására.
2010. július 28. szerda 17:30 - HírExtra
Nyakó István, az emberi jogi bizottság szocialista tagja az MTI-nek szerdán úgy nyilatkozott: az albizottság házszabályszerűen alakult meg, de politikailag illegitim.

Mint mondta, erre több bizonyíték is van: az igazsággal ellenérdekeltségű, a meghallgatandó személyekkel szemben pedig elfogult tagja is van a testületnek, a jobbikos Gaudi-Nagy Tamás, aki egyébként Budaházy György védelmét is ellátja.

Emlékeztetett arra, hogy "Budaházy György és bandája" a Magyar Televízió székházának elfoglalásakor és az utcai randalírozásokban is részt vett. Hogyan várhatja el bárki, hogy Gaudi-Nagy Tamás pártatlan képviselője lesz az igazságnak? - tette fel a kérdést.

Nyakó István hangsúlyozta: az albizottság nem az igazság kiderítésére, hanem egy hazug politikai lejárató kampány részeként, annak alátámasztására jött létre. Koncepciós, azaz előre megvan az ítélet, amelyhez le kell gyártani egy koreográfiát, hogy legyen róla az utókornak jegyzőkönyv - vélekedett.

Felidézte: a fideszes Kövér László már kimondta az ítéletet, miszerint rabláncra fűzve szeretné látni Gyurcsány Ferencet. Ennek a jogi megalapozása folyna a bizottságban - hangoztatta.
Nyakó István leszögezte: az MSZP nem vesz részt a Fidesz és a Jobbik által közösen kezdeményezett albizottság munkájában és álláspontjuk szerint nincs baj azoknak az erkölcsi, politikai vagy igazságérzetével, akik úgy döntenek, nem tesznek eleget a testület meghívásának.
Az MTI kérdésére hozzátette: Gyurcsány Ferenc nem megy el a tervezett bizottsági meghallgatásra.

A Magyar Hírlap szerdai cikke szerint a 2002 és 2010 között, de különösen 2006 őszén elkövetett rendőri jogsértéseket vizsgáló bizottság szeptember 1-jéig készíti el a rendőrség által megküldött több ezer oldalnyi dokumentumból összeállított kivonatot, majd elkezdi a meghallgatásokat.

A grémium Gyurcsány Ferenc mellett beidézi majd a volt országos és budapesti rendőrfőkapitányt, Gergényi Pétert és Bene Lászlót is.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását