2024. április 20. - Tivadar

Előzetesben a Főtáv vezérigazgatója

Előzetes letartóztatásba helyezte a Főtáv Zrt. vezérigazgatóját, Kovács Lajost pénteken a Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB).
2010. július 23. péntek 13:25 - HírExtra
A Fővárosi Bíróság által az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a BKKB elrendelte a különösen nagy kárt okozó csalás és más bűncselekmények miatt indult büntetőügyben "K. Lajos gyanúsított" előzetes letartóztatását augusztus 23-ig. A bíróság megalapozottnak látta a szökés, elrejtőzés, valamint a bizonyítékok megsemmisítésének, a tanúk befolyásolásának veszélyét.
A végzés nem jogerős, azzal szemben a gyanúsítottak és védőik fellebbezést jelentettek be - közölte a bíróság.

A Fővárosi Főügyészség csütörtökön kezdeményezte a szerdán őrizetbe vett Kovács Lajos előzetes letartóztatásba helyezését.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szerdán azt közölte: magánszemély feljelentése alapján május 26-án rendeltek el nyomozást az ügyben. A vezérigazgatót azzal gyanúsítják, hogy vagyonkezelési kötelezettségét megszegve egy lakópark hűtő-fűtő rendszerére a Főtáv számára előnytelen szerződést kötött és ezzel mintegy 180 millió forintos kárt okozott a cégnek. Az MTI rendőrségi forrásból úgy tudja: a Rákóczi Liget lakópark hűtő-fűtő rendszerének kiépítésével kapcsolatos az ügy.

A nyomozók kedden az előnytelen szerződés megkötése miatt a csepeli lakópark beruházásának a vezetőjét is meggyanúsították, ő a gyanúsítással szemben panasszal élt, kihallgatása során vallomást tett.

A Főtáv Zrt. csütörtökön az MTI-vel azt közölte: mindenben segíti a nyomozást a Csepeli Hőszolgáltató Kft. (CSHSZ) ügyében, hiszen azt cégük kérte. Kovács Lajos vezetésével már május 20-án bejelentést tettek a Fővárosi Főügyészségen, kérve az ügy kivizsgálását, és rendelkezésre bocsátották az ezzel kapcsolatos összes dokumentumot.

A társaság hozzátette: amikor a hűtlen kezelés gyanúja először felmerült, Kovács Lajos vezérigazgató kezdeményezésére ismét független igazságügyi (könyvvizsgálói) szakértőt kért fel, hogy értékelje az üzleti konstrukciót. Az újabb szakértői vélemény megerősítette a korábbi eredményeket, melyek szerint a projekt vételára reális, a piaci viszonyoknak megfelelő - áll a közleményben.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását