Belföld

Aki nem akar főpolgármester lenni

Gegesy Ferenc nem akar Budapest főpolgármestere lenni, Ferencváros polgármestere szeretne maradni az őszi önkormányzati választás után is.

Nem tartja megvalósíthatónak, hogy induljon a főpolgármesteri posztért – fogalmazott az MTI-nek Gegesy Ferenc csütörtök délután. A IX. kerület polgármestere ezzel arra a civil kezdeményezésre reagált, amelynek az a célja, hogy ő is főpolgármester-jelölt legyen.

Gegesy Ferenc elmondta, hogy már elfogadta a Ferencvárosi Lokálpatrióta Egyesület felkérését, és az ő jelöltjükként indul ősszel a ferencvárosi választáson. Nagy megtiszteltetésnek tartja a kezdeményezést, de a főváros "nagyobb feladat, amelyhez több felkészülés kellene" – tette hozzá. Az ő főpolgármester-jelöltségét támogatók közül sokan nem ferencvárosi lakosok; nagyon örül annak, hogy távolról is ilyen jónak minősítik a tevékenységét – fogalmazott.

A Gegesy Ferenc főpolgármester-jelöltségét támogató kezdeményezéshez eddig csaknem ötvenen csatlakoztak. Az aláírók között van mások mellett Mécs Imre volt országgyűlési képviselő, Dornbach Alajos jogász és Heller Ágnes filozófus. A magukat összefoglaló néven "budapesti polgároknak" nevező kezdeményezők úgy fogalmaznak, ők pártpolitikától független főpolgármestert akarnak, és Gegesy Ferenc Ferencváros polgármestereként már bebizonyította: "fontosabb neki a helyben élők érdeke, mint a pártakarat".

Gegesy Ferenc 1990 óta vezeti a IX. kerületet. A jelenleg független polgármester 2008 szeptemberében lépett ki az SZDSZ frakcióból, mivel nem értett egyet pártja politikájával.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.