2024. október 9. - Dénes

Olimpiát még pénzelhet a BP

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) egyelőre nem tartja szükségesnek, hogy a londoni olimpia szervezői felbontsák szponzori szerződésüket a BP olajtársasággal, mely a Mexikói-öbölben három hónapja történt olajkatasztrófáért felelős.
2010. július 17. szombat 14:52 - HírExtra
Jacques Rogge, a NOB New Yorkban tartózkodó elnöke elmondta, hogy hosszas egyeztetéseket folytattak a 2012-es londoni nyári játékok szervezőivel a kérdésben, s úgy döntöttek, hogy a társaság az esemény támogatója maradhat, feltéve, ha a cég megteszi a szükséges lépéseket a katasztrófa enyhítéséért.

"Baleset mindenkivel történhet, ha hanyagságról, vagy közönyösségről lenne szót, persze az más helyzet volna - nyilatkozta Rogge.

A sportvezető elmondta, amennyiben a katasztrófával kapcsolatos vizsgálatok eredménye mégis azt mutatja majd, hogy a BP hibázott, és hanyagsága miatt történt a baj, akkor a londoni szervezőknek kell majd felbontani a megállapodást.

A BP által üzemeltetett Deepwater Horizon olajfúró toronyáprilis 20-án robbant fel, s azóta a becslések szerint több százmillió liter nyersolaj ömlött a tengerbe. A BP több sikertelen próbálkozás után csütörtökön tudott olyan olajfogó berendezést felhelyezni, mely - úgy tűnik - megállította a szivárgást. Igaz, a "sapka" nyomástesztje nem hozott tökéletes eredményt.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását