2024. március 29. - Auguszta

Működhet a kísérleti fogyasztópirula

A kipróbáló emberek mintegy felének segített a fogyásban, majd a megszerzett testsúly megtartásában egy új szer, anélkül, hogy szívproblémákat okozott volna, mint egyes korábbi pirulák.
2010. július 15. csütörtök 14:24 - HírExtra
A lorcaserin egyike annak a három új hatóanyagnak, amelyek a fogyasztótabletták új nemzedékeként reményt keltenek. A három szer közül az egyikről (Qnexa) csütörtökön dönt az amerikai gyógyszerügyi hatóság, az FDA, a másik kettőről pedig a későbbiekben az év folyamán.
A lorcaserin hatását vizsgáló tanulmányban a kipróbálásba bevont emberek egy év alatt testsúlyuk 5 százalékától szabadultak meg, ez több mint kétszerese annak, amennyit a placebót szedő tesztalanyok leadtak. A mellékhatások között előfordult fejfájás és szédülés, ám szívproblémákat - amelyek a korábbi fogyasztó tablettáknál előfordultak - nem tapasztaltak.

A gyártó által támogatott tanulmányban 3 100 elhízott vagy túlsúlyos ember vett részt, eredményéről a New England Journal of Medicine (NEJM) csütörtökön megjelent számában írnak a kutatók. Amennyiben elnyeri az FDA támogatását, 1997 óta a lorcaserin lehet az első olyan szer, amely valóban új működési mechanizmussal segíti a fogyást.

Az FDA döntésére váró másik két szer a már piacon lévő hatóanyagok kombinációja. A Qnexa a phentermine fogyasztószer és egy migrén, valamint epilepszia ellen használt hatóanyag kombinációja. Utóbbi hatóanyag figyelmeztetései között szerepel az öngyilkossági késztetés lehetséges emelkedése. A Contrave márkanevű tabletta buproprion és naltrexone hatóanyagokat kombinál. Az elsőt a dohányzásról való leszokás segítésére, valamint depresszió ellen alkalmazzák, a másodikat pedig az alkoholról és a drogokról való leszokás megkönnyítésére, az irántuk való vágy csökkentésére használják.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását