2024. április 20. - Tivadar

Hollandia és Uruguay az elődöntőben - vb-összefoglaló

Brazília elbukott, Dunga lemondott. Ghána a pokolban, Uruguay a mennyben, a hollandok pedig elődöntőben. Európai van a legjobb négy között, afrikai nincs.
2010. július 3. szombat 08:19 - Gyülvészi András
Hollandia–Brazília: 2-1

Brazília nem tud szépen veszíteni

Nagy iramban kezdtek a csapatok, sőt a brazilok szereztek egy lesgólt a nyolcadik percben, amit ezúttal nem adtak meg. Legyünk őszinték, ezen a vébén ez játékvezetői bravúr.

Közben a hollandok annyira rámentek a támadó futballra, hogy rögtön Robbennek kellett visszamennie védekezni, csakhogy ő abban nem igazán jó, és amikor a támadók végzik a védők dolgát, abból gyakran szerez gólt az ellenfél. Ez történt most is, viszont meg kell emlékeznünk Melo középkörből adott gólpasszáról, tudniillik abból lőtte a gólt Robinho.

Ezután érvényesült Brazília akarata. A hollandoknak egy-két kellemetlen szabálytalanságon és távoli kísérleten kívül semmi hozzáfűzni valójuk nem volt a játékhoz.

Aztán az 51. percben egyszercsak kapott egy gólt Brazília, ami a játék képe alapján egészen döbbenetes fejleménynek hatott. Egyébként öngól volt: szegény Melo csúsztatta a labdát saját kapujába, míg a brazil kapus szerencsétlenül melléütött.

Ami ezután következett, az még meglepőbb volt: a brazilok nem tudtak fölállni, pedig leülniük sem volt miért. Egyre durvábban és idegesebben játszottak, míg a hollandok följöttek. Nem kicsit, mondhatnánk, ugyanis a 68. percben megfordították a meccset. Robben szögletét Kuyt csúsztatta meg, a brazilok pedig hagyták, had fejelje be az ötösön álló Snejder.

Ekkor, vagyis öt perccel később jött a brazil összeomlás: Melo megtaposta a fekvő Robbent, és ezt az akciót piros lappal díjazta a játékvezető.

A tíz emberrel játszó brazilok még próbálkoztak, de már nem volt esélyük. Inkább az volt benne a meccsben, hogy Hollandia lő még két-három gólt, de a rengeteg létszámfölényes helyzetből egyet sem értékesítettek.

Ilyet sem látunk minden nap. Összeomlott a legnagyobb esélyes.

A mérkőzés után a brazil szövetségi kapitány, Dunga azonnal lemondott.

Uruguay–Ghána: 1-1 (tizenegyesekkel Uruguay nyert)

Túl a drámán

Uruguay hiába uralta az első huszonöt percet, a félidő végén kaptak egy majdnem félpályás gólt, ami – legyünk őszinték – már érett egy ideje, hiszen a huszonötödik perctől eléggé feljöttek a ghánaiak. Az uruguayi kapus erre nem lesz büszke.

A második félidőt hátrányban kezdő Uruguay nem tudott támadni, továbbra is nyomtak a ghánaiak. Aztán az 55. percben egy szabadrúgásgóllal egyenlít Forlán. Nem volt védhetetlen, ez is kapushiba.

A 67. percben egy meg nem adott tizenegyesig jutott Ghána. Ezen a világbajnokságon ez a tévedés bőven belefér.

A csapatok nem tudták eldönteni a meccset a rendes játékidőben. Bár nem volt túl magas a színvonal, az iramnak köszönhetően a mérkőzés nagyon is élvezhető volt. Mindkét csapat gólt akart lőni, Uruguay volt veszélyesebb.

A hosszabbítás igazi dráma volt. Jobbak voltak a ghánaiak, de hiába. Az utolsó utáni percekben háromszor mentettek a gólvonalról az uruguayiak, ebből Suárez egyszer kézzel. A következmény egy piros lap és egy tizenegyes lett, amit Gyan kihagyott.

Jöhetett a büntetőpárbaj, Suárez nem hiába kezezett: a vereségből rántotta vissza csapatát.

Mensah hagyta ki először 3-2-es uruguayi vezetésnél, majd Pereira lőtte fölé. Maradt 3-2. Ghána újra kihagyta, majd Abreuh lőtte a legjobb négy közé Uruguayt.

A fekete csillagok sírnak, Uruguay örül.

Az elődöntőben Hollandia Uruguay csapatával találkozik.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását