2024. április 20. - Tivadar

Jönnek a gógyis robotok!

A robotok fontosak, de buták - hangzott az eddigi ítélet, hamarosan azonban beköszönhet az okos robotok időszaka.
2010. június 27. vasárnap 17:58 - HírExtra
A Die Welt című lap vasárnap szakértőkre hivatkozva már azt sem tartotta kizártnak, hogy a "gépemberek" a szellemi képességek terén feltalálóikat is kiüthetik majd a nyeregből.

A robotok beskatulyázása mostanáig azon alapult, hogy azok valójában sztereotip módon egy merev szoftver utasításait követik. A robotika immár évtizedes hagyományai ellenére a szakértőknek még nem sikerült olyan robotot kifejleszteniük, amely viselkedési repertoárja, illetve képességei tekintetében akárcsak megközelítette volna a biológiai elődök tulajdonságait.
Képesek ugyan bizonyos mozgási folyamatok végrehajtására, mindezt azonban meglehetősem rugalmatlanul teszik. És még hogyha felnőtt vagy gyermek, netán kutya vagy majom formáját öltik is, a tanulási képesség vagy viselkedési mechanizmusok terén meg sem közelítik őket.

A német újság értesülése szerint egy nemzetközi szakértői csoport - amely európai, köztük német, továbbá japán, izraeli és amerikai tudósokból, valamint kutatókból áll - egy közös projekt keretében ennek a "szellemi elmaradottságnak" akar véget vetni. A brémai Jacobs Egyetem közreműködésével a szakértők a jövőben olyan robotokat akarnak kifejleszteni, amelyek nemcsak a mozgási, hanem fejlődési, illetve tanulási képességek terén is utolérik az embereket, illetve az állatokat. Eszerint nem robot módjára, hanem teljesen természetesen, minden szögletesség nélkül mozognának, és tanulási képességük, a környezethez való alkalmazkodásuk fejleszthető.

A szakértői csoport munkájában nemcsak számítógépes, illetve komputertechnika más ágazatival foglalkozó tudósok vesznek részt, hanem az úgynevezett gépi tanulás vagy épp a magatartás-pszichológia szakemberei is. A tervek között szerepel, hogy az eddigi robotoktól eltérően újgenerációs társaikat puha és rugalmas végtagokkal, sőt erős "izmokkal" szerelik fel. A többi egyelőre még a jövő zenéje, de a szakértők ígérik: közeledik az akár kifejlesztőjével is rivalizálni képes, okos robotok időszaka.
Mindezt megerősíti az az ugyancsak vasárnapi értesülés, amely szerint karlsruhei kutatók egy olyan szoftveren dolgoznak, amely felismeri az emberek tekintetét. Ha szemükből még nem is tud olvasni, de képes arra, hogy jó néhány kívánságukat kitalálja.

A szóban forgó szoftver a terv szerint képes lenne az arc felismerésére, de arra is, hogy a nemek, illetve az életkor alapján különbséget tegyen. Ennek alapján az eladókat orientálni tudná abban a tekintetben, hogy a potenciális vásárló melyik osztályon tartózkodik, onnan hová tart, és éppen mivel kacérkodik.

Mindez feltételezi egy kamera működést, amely rögzíti a vásárló arcát. A hozzá tartozó okos szoftver a képet összeveti az adatbankban már meglévő képpel, illetve tulajdonságokkal, és a képernyőn máris megjelenik az eredmény. Ennek alapján például az, hogy az adott személy gyakori vásárló-e, általában hová megy, és cipő vagy épp csokoládé iránt érdeklődik.

A karslruhei egyetem kutatói most foglalkoznak ennek kifejlesztésével, amely elképzelések szerint forradalmasítaná az áruházak és a vásárlók közötti kapcsolatot, beleértve az interneten keresztül történő reklámozást, a vásárlók tájékoztatását, továbbá mindazon szokásoknak az előzetes megállapítását - sőt tárolását -, amivel most még a piackutatók foglalkoznak.

Mindez ellen egyelőre még csak az adatvédők tiltakoznak, hangoztatva, hogy az okos kamera, illetve a még okosabb szoftver alapvető személyi jogokat sért.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását