2024. május 28. - Emil, Csanád

Clinton népszerűbb Obamánál

Az amerikaiak szerint Hillary Clinton volt first lady, jelenlegi amerikai külügyminiszter jobb elnök lenne Barack Obamánál - derült ki egy friss közvélemény-kutatásból.
2010. június 22. kedd 18:43 - HírExtra
A Rasmussen közvélemény-kutató előző heti telefonos felmérése szerint a megkérdezettek 57 százaléka tartja alkalmasnak az elnöki tisztségre Clintont, míg Obamáról 51 százalék gondolja ugyanezt. A válaszolók 34 százaléka tartja a volt first ladyt alkalmatlannak, míg a 17 hónapja hivatalban levő Obama esetében ez a mutató 44 százalék.

A közvélemény szerint mindkét demokrata párti politikus rátermettebb az elnökségre, mint bármelyik republikánus vetélytárs. A legjobb, 49 százalékos alkalmassági mutatót utóbbiak között Mitt Romney, volt massachusettsi kormányzó érte el.

A 2008-as elnökválasztási kampányban az ismeretlenségből előtört Sarah Palin, Alaszka egykori kormányzója a felmérésben gyengén szerepelt: a válaszolók 26 százaléka érzi úgy, hogy jó elnök lenne belőle, 61 százaléka ellenkezőleg vélekedik.

Az 1000 fős mintán végzett előző heti telefonos kutatás szerint a férfiak Romney-t és Clintont tartják a legalkalmasabbnak, a nők Clintont sorolják az első helyre, Obamát a másodikra. A fiatalok körében továbbra is Obama a legnépszerűbb. Elemzők már azt latolgatják, hogy Clinton esetleg újra indul a következő elnökválasztáson.

A Rasmussen adatai szerint a választók 64 százaléka úgy tippel, hogy a következő elnök valószínűleg republikánus párti lesz. Az intézet keddi, azaz napi népszerűségi mutatója szerint Obama teljesítményét a választók 53 százaléka rossznak ítéli, 46 százalék tartja pozitívnak.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását