2024. május 28. - Emil, Csanád

Mindent kitálalt Stohl exbarátnője!

Tünde, Stohl András volt barátnője a Hot!-nak elmondta, hogy a botrányhős már 2003-ban, kapcsolatuk kezdetén is potenciaproblémákkal küzdött. Buci „gondjai” 2002-es autóbalesete után kezdődtek, mivel a balesetben súlyos ágyéksérülést szenvedett.
2010. június 17. csütörtök 10:30 - HírExtra
Stohl egy évig alkotott párt Tündével, és miatta hagyta el a családját is. Buci mindent megosztott vele, így szomorú történetét is elmondta a vörös démonnak. Stohl titkát egyébként már korábban is sejtehettük, hiszen májusi balesete után, az autójáról készült fényképen jól látható volt egy fél levél viagra. Tünde a Hot!-nak tálat ki, elmesélte, hogy Bucival kapcsolatuk kezdete óta voltak problémák, bár amikor ők alkottak egy párt, nem volt szükség a potencianövelőre.

Tőle tudom, hogy az első balesete időpontjában kezeslábas volt rajta. Amikor az autó felborult, és ő összevissza forgott benne, a kezeslábas valahogy beleakadt a volánba, aminek következtében súlyos ágyéki sérülést szenvedett. Nagy műtéten esett át akkor emiatt, és az orvos azt mondta neki, könnyen lehet, hogy nem lesz többé képes a nemi együttlétre. Annyira megviselte őt az ettől való félelem, hogy emiatt tényleg voltak potenciazavarai – mesélte Tünde aki azt is elmondta, hogy Buci már hét éve sem vetette meg az alkoholt, de azt, hogy Stohl már akkor is drogozott volna, Tünde tagadta.

Úgy tűnik, hogy Stohl Adrás nem foglalkozott egészségével, hiszen a gyógyszer hosszú távú szedése akár halált is okozhat, arról nem is beszélve, hogy milyen káros, ha a szert alkohollal és drogokkal "támogatják" meg.

A Viagra receptköteles gyógyszer, ezért veszélyes. Hallhattunk már olyanról, hogy a fogyasztásába belehaltak emberek, mert marokszám szedték a gyógyszert. Azért szedik, hogy meghosszabbítsák az aktust, és a potenciájukat növeljék. Minden szervezetnek van egy kihordási ideje, egy darabig lehet feszíteni a húrt, aztán egy idő után a test feladja – mondta dr. Kóczán István belgyógyász a Blikknek. A szalkember azt is hozzátette, hogy a rendszeres viagraszedés pszichés függőséghez is vezethet, ami azt eredményezheti, hogy később nélküle egyáltalán nem megy a szex.
Forrás: Blikk/HirExtra
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását