2024. május 6. - Ivett, Frida

Kettős állampolgársági adok-kapok

Nagy többséggel elfogadta az Országgyűlés szerdán a magyar állampolgárságról szóló törvényt módosító javaslatot, amely alapján a határon túli magyarok kedvezményesen szerezhetik meg a magyar állampolgárságot.
2010. május 26. szerda 19:00 - HírExtra
Az Országgyűlés 344 igen, 3 nem szavazat és 5 tartózkodás mellett döntött úgy, hogy lehetővé teszi a határon túli magyarok egyszerűbb, kedvezményes honosítását.

Nemmel voksolt az előterjesztésre Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, valamint a szocialista Molnár Csaba és Szanyi Tibor, a tartózkodók között MSZP-s és LMP-s képviselők voltak. Igennel szavazott a 224 fideszes és 34 kereszténydemokrata mellett 32 szocialista és 11 LMP-s politikus. Támogatta a javaslatot az MSZP frakcióvezetője, Mesterházy Attila és a volt házelnök, Szili Katalin, nem vett részt a szavazásban Lendvai Ildikó leköszönő pártelnök, illetve Kovács László egykori külügyminiszter és uniós biztos.

Az Orbán Viktor, Semjén Zsolt, Kövér László és Németh Zsolt által jegyzett javaslat értelmében a jogszabály augusztus 20-án lép hatályba, de csak 2011. január 1-jétől kell alkalmazni.

Az Országgyűlés arról is döntött, hogy a törvény sürgős kihirdetését kérik a köztársasági elnöktől.
A módosítás értelmében kedvezményesen honosítható az a nem magyar állampolgár, akinek felmenője magyar állampolgár volt, vagy valószínűsíti magyarországi származását, és magyar nyelvtudását igazolja; továbbá ha büntetlen előéletű, és honosítása nem sérti Magyarország közbiztonságát és nemzetbiztonságát. A honosítás egyéni kérelemre, nem automatikusan történhet.

A javaslat az eddigitől eltérően a határon túli magyaroknak nem szabja az állampolgárság megszerzésének feltételéül a bejelentett magyarországi lakóhelyet és az alkotmányos alapismeretek vizsgát. Ezzel szemben a még hatályos szabályozás szerint a kedvezményes honosítás feltétele a magukat magyar nemzetiségűnek valló, magyar felmenőkkel rendelkező nem magyar állampolgárok számára, hogy a kérelem előterjesztésekor legalább egy éve Magyarországon lakjanak.

Martonyi János leendő külügyminiszter szerint semmiféle biztonságpolitikai kockázatot nem jelent a határon túli magyarok egyéni kérelemre történő kedvezményes honosítása. A külügyi tárca várományosa, miután fogadta őt Sólyom László köztársasági elnök, elmondta: hátrányos megkülönböztetést jelent, ha a szlovák parlament úgy dönt, hogy megfosztja a szlovák állampolgárságuktól azokat, akik egy másik állam állampolgárságát kérik. Mint közölte, semmivel nem igazolható egy "ilyen típusú megtorlás".

Semjén Zsolt, a KDNP elnöke a szavazás után tartott sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: semmiféle etnikai, vagy egyéb diszkrimináció nem szerepel a törvényben, így az európai, nemzetközi fórumon nem támadható. A leendő miniszterelnök-helyettes azt mondta, soha nem látott nemzeti egység jött létre annak érdekében, hogy "a határon túli magyar testvéreink közjogi értelemben is a nemzet részei legyenek".

Mesterházy Attila, az MSZP frakcióvezetője azt közölte: a Fidesz-kormány lesz a felelős minden olyan problémáért, amelyet a kettős állampolgárságról szóló törvény elfogadása okoz, mivel a parlamenti többség nem támogatta a szocialisták azon kezdeményezését, hogy halasszák el a voksolást.

Gyurcsány Ferenc az MTI-nek elmondta: azért sem szavazta meg a kettős állampolgárságról szóló törvényt, mert szerinte ez "egy rosszízű külpolitikai diktátumként" látszik a régió más országaiból, függetlenül attól, hogy egy valóságosan létező történelmi sebet szeretne fertőtleníteni. Hozzátette, "ha nincsen szerencsénk", a törvény ehelyett további fertőzést okoz. Szanyi Tibor azzal indokolta szavazatát: "egy országnak nem biztos, hogy olyan állampolgárokra van szüksége, akik nincsenek ott".

A Jobbik üdvözölte az állampolgárságról szóló törvény módosításának elfogadását, a párt a jogszabályt a "nemzetegyesítés és nemzetépítés újabb nagyon fontos állomásának" tartja. Vona Gábor pártelnök egy rádióinterjú miatt nem vett részt a szavazáson, noha - mint közölte - "akár a Marsra is elment volna", hogy a szavazáson jelen legyen, azonban rosszul tájékozódott annak időpontjáról.

A Nézőpont Intézet szerdán közölt felmérése szerint egy "most vasárnapi" népszavazáson tízből hatan támogatnák a határon túli magyarok kettős állampolgárságát. Ez hét százalékponttal kevesebb, mint egy hónappal korábban.

Az Országgyűlés szerda reggeli döntése után Pozsonyban azonnal összehívták a szlovák kormányt, hogy megvitassák a szlovák állampolgársági törvény módosítását. A nyilvánosságra került javaslat értelmében, hogyha ezentúl egy szlovák állampolgár önkéntesen felveszi egy másik ország állampolgárságát, elveszíti a szlovákot. Ezenkívül nem tölthet be bizonyos munkaköröket sem, amelyek kapcsolatban vannak a nemzetbiztonsággal.

A pozsonyi parlament rendkívüli ülésén, amelyen a kormány javaslata szerepel napirenden, Robert Fico szlovák miniszterelnök kijelentette: ha a szlovákiai magyar parlamenti képviselők magyar állampolgárságot kérnek, el kell veszíteniük mandátumukat.

A szlovák ellenlépés

Válaszul az Országgyűlés szerda délelőtti döntésére, amely lehetővé tette a magyar állampolgárság könnyített felvételét a határon túli magyarok számára, még aznap Szlovákia is módosította állampolgársági törvényét. A gyorsított eljárásban elfogadott módosítás lényege, hogyha ezentúl egy szlovák állampolgár önkéntesen felveszi egy másik ország állampolgárságát, elveszíti a szlovákot. Emellett nem tölthet be bizonyos munkaköröket sem, amelyek kapcsolatban vannak a nemzetbiztonsággal - például a rendőrségnél vagy a biztonsági szolgálatoknál.

A 150 tagú testületben a 115 jelen lévő képviselő közül 90 támogatta a módosítást, heten ellene szavaztak, 17-en tartózkodtak, míg egy képviselő nem szavazott.

A Magyar Koalíció Pártja (MKP) demokrácia- és alkotmányellenesnek tartja a szlovák állampolgársági törvény módosítását, és elutasítja azt - közölte a magyar párt. "Az MKP kész a törvény semmissé tétele érdekében az alkotmánybírósághoz és az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulni" - olvasható abban a közleményben, amelyet Dunajsky Éva, a párt szóvivője juttatott el az MTI pozsonyi tudósítójához. "Az MKP reméli, hogy a szlovákiai parlamenti választások után lecsillapodnak az indulatok, s Szlovákia és Magyarország kormányai megoldást találnak erre a mesterségesen felfújt problémára" - mondta a szóvivő.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását