2024. március 29. - Auguszta

Robothalak a jövő hajói?

A hajók energiatakarékosabb meghajtására megoldást keresve német kutatók a természethez fordultak: a vízben évmilliók óta hatékonyan mozgó halakhoz. A bonni egyetem zoológusai pisztrángok mozgását elemezték, darmstadti kollégáik pedig robothalat konstruáltak, hogy utánozzák mozgásukat.
2010. május 15. szombat 11:36 - HírExtra
Az áramlási csatornában úszó pisztrángok mozgáskoordinátáit a bonni Horst Bleckmann és kollégái háromdimenziós számítógépes modellel ábrázolták. A Die Welt című német lap internetes kiadása (www.welt.de) szerint bámulatos megfigyelésekre tettek szert - a halak megdöbbentően kevés energiát használtak fel izmaik működtetéséhez a szabályosan hullámzó áramlatban. Amikor akadályt tettek be, még jobban meglepődtek: a pisztrángok a keletkező örvényeket olyan optimálisan használták ki, hogy akár 95 százaléknyi mozgási energiát is megtakarítottak ezzel.

Bernard Köhler biológus és Britta Abé mérnök-fizikus, a darmstadti műszaki egyetem kutatói a Smoky nevű halrobot létrehozásánál a halak természetes mozgását próbálták lemásolni. A robot fele és közepe alig mozog, míg farokuszonya intenzíven csapdos. A robot végső célja, hogy utódjai majd hajókat hajtsanak meg.

A mesterséges farokúszóval hajtott hajók nem csak energiatakarékosabbak lennének a hajócsavarnál, jóval kevesebb kárt is okoznának. Utóbbiak ugyanis gyakran aprítanak fel vízi állatokat és növényeket, ezen kívül felkavarják a tengerfenéki üledéket, így újra a vízbe kerülhetnek a már leülepedett méreganyagok. Partmenti épületek téglái közül pedig kimossák a habarcsot.

Smoky meghajtása még kezdetleges ahhoz, hogy helyettesítsen egy hajócsavart, a darmstadti mérnökök azonban már építettek egy újabb modellt. Ehhez Köhler makrélákat, pisztrángokat és aranydurbincsokat boncolt fel, hogy tanulmányozza az izmok, kötőszövetek és a csontváz szerkezetét. Végül a biológiai szerkezetet digitális modellé alakította át.

Az új modell több száz ízületből, drótokból és sűrített levegővel hajtott "izomdugattyúkból" áll. A sűrített levegő keltette hirtelen mozgás sokkal inkább megfelel a halakénak, mint a forgó motorok kerek mozgása - fejtette ki Köhler. Így az új modell farokúszója lényegesen erősebb és ritmikusabb mozdulatokra képes, mint Smokyé.

A gyakorlatban a mesterséges uszonyt a hajótesthez rögzítenék. Először tízméteres hajókon próbálnák ki, a kutatók szerint azonban később nagyobb hajók meghajtása is megoldható lenne általa.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását