2024. május 10. - Ármin, Pálma

Merényletsorozat, 32 halott

Legkevesebb 32 halottja és mintegy száz sebesültje volt hétfőn merényletek sorozatának az iraki fővárosban, Bagdadban és környékén.
2010. május 10. hétfő 11:39 - HírExtra
A felkelők egyebek között hat ellenőrzőpontot támadtak meg hangtompítós fegyverekkel Bagdadban, és pokolgépeket robbantottak két, a fővárostól délre fekvő településen. Az első támadás helyi idő szerint hajnali 3 órakor történt Bagdad nyugati részében, ahol egy száguldó járműből nyitottak tüzet fegyveresek egy katonai járőrre. Egy katona meghalt, egy másik megsebesült. Ezt követően hat másik támadás volt. Többségüket hasonló módon követték el a főváros nyugati részében rendőrjárőrök ellen.

Ezeket a rajtaütéseket út mentén elhelyezett pokolgépek robbantása egészítette ki. Kilenc ember meghalt és 24 megsebesült a fővárosban.

A merényleteket követően katonai és rendőri erők özönlötték el a várost, újabb ellenőrző pontokat állítottak fel Bagdad több körzetében. Egyelőre csak feltételezni lehet, hogy kik álltak a támadások mögött, amelyek két és fél órán keresztül tartottak és hat különböző helyszínen történtek.

A fővárostól 60 kilométerre délre fekvő Szuvajra településen egy síita mecsetnél robbant pokolgép. Emberek siettek a helyszínre segítetni a bajbajutottakon, amikor egy autóba rejtett robbanószerkezet lépett működésbe. Tizenegy ember meghalt, hetven megsebesült - közölte Szabah as-Sammari, a helyi rendőrség hadnagya.

A Bagdadtól 50 kilométerre délre lévő Iszkandarija településen egy boltnál robbant pokolgép, két ember meghalt.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását