2024. május 7. - Gizella

Görögország 135 milliárd eurót kap?

A német pénzügyminiszter szerint egyelőre még nem ismert a Görögországnak nyújtandó nemzetközi segély összege, a gazdasági miniszter ugyanakkor egy csütörtöki interjúban már 135 milliárd euróról beszélt.
2010. április 29. csütörtök 10:30 - HírExtra
Rainer Brüderle több német újságnak is úgy nyilatkozott, hogy a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Unió euróövezeti tagállamai által nyújtandó segélycsomag 135 milliárd euró is lehet. Egyben megerősítette azokat a korábbi értesüléseket, amelyek szerint az erre az esztendőre eredetileg előirányzott 45 milliárd euró helyett Athénnak már idén ennél jóval nagyobb összegre lesz szüksége. Brüderle szerint az ennek keretében tervezett német hozzájárulás is meghaladhatja a 8,4 milliárd eurót.

Német szakértők úgy vélekedtek, hogy a német "részesedés" az elkövetkező három évben 25-30 milliárd eurót tehet ki.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását