2024. március 29. - Auguszta

Görög-tünetek Portugáliában

A közalkalmazotti bérek befagyasztása elleni tiltakozásul újabb sztrájkot tartottak kedden a lisszaboni tömegközlekedési alkalmazottak. Mozdonyvezetők, buszsofőrök és a kompok személyzete lépett sztrájkba, miközben a metró és néhány buszjárat a minimális szolgáltatásnak megfelelően üzemel.
2010. április 27. kedd 15:19 - HírExtra
Március elején az egész közszféra megbénításával üzentek hadat Portugáliában a közalkalmazottak a kormány által korábban bejelentett megtakarítási programnak: mintegy félmillió dolgozó képviseletében több szakszervezet együttesen szervezett egynapos munkabeszüntetést.

A portugál bruttó haza termék (GDP) az eddig vártnál kevésbé nő majd az idén és jövőre: a portugál jegybank kedden lefelé módosította idei és jövő évi GDP-növekedési előrejelzéseit. Az idei évre most 0,4 százalékos gazdaságbővülést vár a bank, a korábban valószínűsített 0,7 százalék helyett, jövőre pedig 0,8 százalékot a januári előrejelzésben szereplő 1,4 százalékkal szemben. A munkanélküliség közel 10 százalék lesz a kormány mostani becslései szerint. Tavaly 2,7 százalékkal zsugorodott a portugál GDP.

A jegybank indoklása szerint a visszafogottabb növekedési ütem oka éppen a gazdasági megszorító program, amely a tavalyi 9,4 százalékos államháztartási hiányt 2013-ig fokozatosan a GDP 2,8 százalékára akarja lefaragni.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását