2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Felkerestük Karsai Józsefet, a szocialisták "fenegyerekét" aki a választáson minden jel szerint nem tudja megőrizni mandátumát. A szókimondó politikusnak megvan a véleménye a pártról is.
2010. április 14. szerda 07:59 - Pénzes Dávid
Karsai József a választás talán legnagyobb szocialista vesztese. A képviselő a Békés megyei 7. számú egyéni választókerületben (Mezőkovácsházán) indult, ám 26 százaléknyi szavazatot tudott csak összegyűjteni, míg ellenfele, a fideszes Simonka György közel 49 százalékot. Ezzel ugyan első körben nem nyert, de Karsai innen már képtelen lesz fordítani.

Azért okozhatott ez az eredmény meglepetést, mert Karsai József mindig is az MSZP fenegyereke volt, s nem a párt központilag kiadott utasításait követte – melyekben általában a politikai logika érvényesült s nem a szakmaiság, vagy a választópolgárok érdeke. Így a környéken a legismertebb, és az egyik legnépszerűbb politikus is volt – sőt, ha létezne közvélemény-kutatás, erről akkor az sem lenne meglepetés, ha Karsai az MSZP-s képviselők közül az elsők között végezne a népszerűségi versenyben.

A tulipános láda


Karsai József
1968-tól a battonyai Petőfi Mgtsz főagronómus helyettes. 1973-tól a mezőkovácsházi Új Alkotmány Mgtsz növényvédelmi főágazatvezetője. 1975-től termelési főmérnök Battonyán, 1977-től ismét növényvédelmi főágazatvezető Mezőkovácsházán. 1981 és 1990 között kutató mérnök a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium felügyelete alá tartozó velencei Nemzeti Agrár Kutatóintézetben. 1990-ben visszaköltözött szülőhelyére, ahol magángazdálkodó és mezőgazdasági vállalkozó lett. 2000-től a helyi sportegyesület, 2001-től a nyugdíjas-egyesület elnöke. Az Agrárkamara tagja. 1998-ban a MOSZ országos mezőgazdasági demonstrációs bizottsága elnöke lett. 1970-ben belépett az MSZMP-be. Az 1994. évi országgyűlési választásokon az Egyesült Kisgazdapárt támogatásával képviselőjelölt. Az 1998. évi önkormányzati választásokon egyéni kerületből került be Battonya város képviselő-testületébe. 2002. április 21-én a mezőkovácsházi választókerületből (Békés 7. vk.) pártonkívüliként bejutott az Országgyűlésbe. 2002. október 20-án ismét mandátumot szerzett a battonyai önkormányzatban és a megyegyűlésben, ahol az európai integrációs bizottság tagja. 2003-ban belépett az MSZP-be. A 2006. évi országgyűlési választásokon Békés megye 7. választókerületében egyéni mandátumot szerzett. 2006. május 30-tól a mezőgazdasági, illetve az ifjúsági, szociális és családügyi bizottság tagja.
A HírExtra kérdésére, hogy miként értékeli az eredményt, Karsai kifakadt: ez azt mutatja, a mai politikában nincs szükség többé becsületes, tisztességes mezőgazdasági emberre. „Ha tulipános láda lett volna a Fidesz jelöltje, azt is beszavazzák. Amit ez a párt és ez a kormány csinált az utóbbi három évben, ez nem lehetett jobb még nálam sem” – utalt a képviselő arra, hogy egyénileg jobb eredményt ért el, mint a párt országosan. „Sajnos azt hitték, hogy a párt ugyanaz, mint Karsai” – panaszolta a politikus.

Tény hogy Karsai helyi szinten számtalan dolgot tett azért, hogy példaértékűen szolgálja a választók érdekeit. Megmentette a dinnyetermelőket, közel negyvenezer embert segített ahhoz, hogy a gyermekeiket be tudják iskoláztatni valamint ne kelljen segélyhez folyamodniuk. De nagypolitikai szinten is szembe ment a párttal: nem szavazta meg az egészségügyi reformot, nem szavazta meg Bajnai Gordon miniszterelnökségét, vagy a 13. havi nyugdíj elvételét. Harcosan hirdeti magáról, hogy ő nem neoliberális, hanem szociáldemokrata. De mint mondja, ez úgy tűnik ez mind nem érdekes.

Nehéz dolga lesz Simonkának


Karsai úgy véli, az ellenfele támogatása nem szerencsés választás, mert nem biztos, hogy a helyiek érdekeit fogja képviselni, sokkal inkább a saját hasznát. Már most is háromszáz embert küldött Simonka Györgyhöz, hogy mostantól hozzá forduljanak az ügyes-bajos dolgaikkal. Majd kiderül – mondja Karsai – hogy a fideszes politikus mit fog kezdeni a nagyjából kétezer emberrel, aki eddig az ő segítségére számíthatott. Elárulta, most már nem is fog kampányolni. Mint mondja, soha boldogabb élete nem volt, mint az utóbbi két napban. „Most már azt csinálok, amit akarok, oda megyek ahova akarok.”

A pártról szólva is kritikusan szólt, mint kifejtette, szerinte ez a párt nem tud megújulni.

Végezetül hozzátette, valószínű, ha függetlenként indul meg tudta volna szerezni a mandátumot, mert „az emberek amint meglátták a szegfűt, azonnal máshova szavaztak”
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását