2024. június 17. - Laura, Alida

Dávid Ibolya: az MSZP nem lesz hiteles ellenzék

Dávid Ibolya, az MDF elnöke szerint a szocialista párt nem tud hiteles ellenzéke lenni a leendő kormánynak.
2010. április 9. péntek 12:41 - HírExtra
A pártelnök pénteki sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: az MSZP számtalan törvénysértő és gyanús ügyben működött együtt a Fidesszel.

Dávid Ibolya kiemelte, hogy az Országos Választási Bizottság (OVB) szerint is hiteles a Kubatov Gábor beszédéről interneten nyilvánosságra került felvétel, azonban a szocialisták, akik a leghangosabban tiltakoznak ez ügyben, nem lesznek hitelesek a Fidesz-kormánnyal szemben.
Véleménye szerint az MSZP egyszerre háborodik fel a Fidesz törvényellenes adatbázisain, ugyanakkor szó nélkül támogatja a Fidesz akcióit, ha Bokros Lajos és az MDF elgáncsolásáról van szó.

Hangsúlyozta: Bokros Lajos, az MDF miniszterelnök-jelöltje egyedüliként nézett szembe az ország valós helyzetével, és csak ő tisztelte meg a választókat konkrét programmal.
Mint mondta, az MDF már két napja várja a választ azokra a kérdésekre, amelyeket az MDF tett fel és küldött el sms-ben Lendvai Ildikónak, az MSZP elnökének.

Kerék-Bárczy Szabolcs, az MDF szóvivője újból elmondta, az MDF elsőként arra vár választ a szocialista párttól: vajon miért fogtak össze a Fővárosi Választási Bizottságban a Fidesszel és a Jobbikkal, hogy törvénytelen módon megakadályozzák az MDF budapesti indulását?

Ez után miért szavazott együtt az MSZP és a Fidesz pártdelegáltja az Országos Választási Bizottságban, azt követően, hogy a bírósági döntések igazat adtak az MDF-nek? - kérdezte, hozzátéve: arra is választ várnak az MSZP-től, miért kötöttek frekvenciapaktumot a Fidesszel, amikor az ORTT-ben megszavazták egymás "pártrádióját"?

Vajon miért akadályozta évekig az MSZP a Fidesszel közösen a Centrum-botrányt feltáró bizottság megalakulását, a fővárosi parkolás rendezését? - firtatta Kerék-Bárczy Szabolcs.
Dávid Ibolya arra a kérdésre, hogy az elmúlt kampányokban találkozott-e már szavazókról készített adatbázissal, azt válaszolta: konkrétan még nem látott adatbázist. Nincs a pártoknak hitbizományba szerződött választópolgárai - tette hozzá.

Azzal kapcsolatban, hogy a közvélemény-kutatók adatai szerint a rendszerváltó MDF nem jut be a következő parlamentbe, azt válaszolta: a mérések szerint Bokros Lajos a második legmegbecsültebb miniszterelnök-jelölt a kormányfőjelöltek közül, és az MDF programját minősítették egyedüliként jónak a szakértők. A közvélemény-kutatóknak vagy rossz a módszerük, vagy manipulálnak, az MDF nyugodt lelkiismerettel áll a vasárnapi választás elé - közölte.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását