Belföld

Kettős mércét használ az OVB?

Az Összefogás Párt (ÖP) felháborítónak tartja az Országos Választási Bizottság (OVB) keddi döntését és tiltakozik a mentelmi jogok fenntartása ellen, álláspontja szerint a testület kettős mércét alkalmaz - közölte Szepessy Zsolt pártelnök szerdán az MTI-vel.

Szepessy Zsolt utalt arra, hogy a bizottság a februári jelöltállítás óta – a keddi döntésekkel együtt – nyolc képviselőjelölt mentelmi jogával kapcsolatban hozott határozatot: öt jelölt mentelmi jogát függesztette fel, míg hárman megtarthatták a védettséget. Mint hozzátette, a mentelmi jog felfüggesztésére egységes indoklása van az OVB-nek, annak három esetben történt fenntartására azonban szerinte nincs magyarázat.

Közölte: az Összefogás Párt egyetért a jelöltek mentelmi jogának felfüggesztésével, de – a személyektől függetlenül – tiltakozik a mentelmi jogok fenntartása ellen.

"Nem ismerjük a döntés körülményeit, azonban az, hogy az OVB a fenntartott mentelmi jogok esetében nem adott indoklást, a választópolgárok lekicsinylését és semmibe vételét jelenti" – fűzte hozzá.

Szepessy Zsolt hangsúlyozta, hogy szerinte elfogadhatatlan a kettős mérce alkalmazása.
Kitért arra, hogy az ÖP a 2010. évi országgyűlési választásokra képviselőnek jelölte és országos listájának élére állította Szoboszlai Barnát, a kertjét árammal védő kesznyéteni férfit, ezzel – mint mondta – arra is fel kívánták hívni a figyelmet, hogy a magyar parlament húsz éve él vissza a mentelmi jog intézményével.

Az OVB kedden hat képviselőjelölt mentelmi jogával kapcsolatban döntött; négy esetben határozott annak felfüggesztéséről, míg két képviselőjelölt mentelmi joga megmaradt.
A testület felfüggesztette Szoboszlai Barna, az Összefogás Párt képviselőjelöltjének mentelmi jogát is. Ezt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság kérte az OVB-től, mert a 69 éves kesznyéteni férfi ellen több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt büntetőeljárás van folyamatban. A képviselőjelölt árammal védekezett a tolvajok ellen, emiatt 2008 nyarán egy férfi halálos áramütést szenvedett, egy másik pedig megsérült.

Az OVB keddi ülésén úgy foglalt állást: Szoboszlai Barna mentelmi jogát felfüggeszti, mivel a büntetőeljárás tárgyát képező cselekmény az országgyűlési képviselők 2010. évi választását megelőzően történt és a büntetőeljárás nem áll összefüggésben a választási eljárással. Az OVB határozata ellen jogorvoslatnak nincs helye.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.