2024. március 28. - Gedeon, Johanna

A HIV-fertőzöttek gondozása nem megoldott

A HIV-fertőzötteket fogadó gondozóhelyek nem készültek fel a betegek fogadására a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szerint, ezért a jogvédő szervezet az ombudsmanhoz fordul - közölte a szervezet kedden az MTI-vel.
2010. április 6. kedd 14:06 - HírExtra
Egy januártól érvényes rendelet értelmében a megyei, valamint a fővárosi kerületi bőr- és nemibeteg-gondozó intézetek is végezhetik a tünetmentes HIV-fertőzöttek gondozását, a TASZ által végzett felmérésből azonban az derült ki, hogy az új gondozóhelyek egy része még csak nem is hallott a rendeletmódosításról, ahol pedig hallottak róla, ott sem technikailag, sem szakmailag nem készültek fel a betegek fogadására.

A jogvédő szervezet közleményében emlékeztetett arra, hogy Medgyaszai Melinda, az Egészségügyi Minisztérium azóta lemondott szakállamtitkára még januárban úgy nyilatkozott, hogy mindenhol megvan a felszerelés, a gondozóhelyek szakembereinek pedig tanulniuk kell.

Közölték továbbá, hogy az Országgyűlési Biztos Hivatalához fordulnak, mivel a jogszabály végrehajtása érdekében nem születtek meg a kellő rendelkezések, nem tették meg a kellő intézkedéseket, ezáltal sérül a jogbiztonság elve, valamint sérül a legmagasabb testi és lelki egészséghez való jog, hiszen - mint írják - a HIV-pozitívak továbbra sem tudják igénybe venni a lakóhelyükhöz közelebb eső, törvény biztosította szolgáltatást.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását