2024. május 30. - Janka, Zsanett

Csötönyi maradt a boxolók élén

A Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) szombaton tartott tisztújító közgyűlésén egyhangú szavazással Csötönyi Sándort választották meg további öt évre a szövetség elnökének.
2010. március 28. vasárnap 07:41 - HírExtra
Az általa javasolt összetételű elnökséget ugyancsak egyhangúlag szavazta meg a közgyűlés - tájékoztatott a MÖSZ. Az elnökség tagjai sorába választották Szabó Sándort és Erdei Zsolt profi világbajnokot.

"Nagyon nagy megtiszteltetés, hogy egyhangúlag kaptam újra támogatást, illetve az általam javasolt elnökség is - nyilatkozta az MTI-nek Csötönyi Sándor, aki 1996 óta tölti be a szövetség elnöki tisztét. - Azt hiszem, ez a siker annak az eredménye, hogy mindenki látja, tudja, mennyi munkát végeztünk el, mennyit tettünk a sportágért. Nagy öröm, hogy Kovács István mellett, aki maradt a tiszteletbeli elnökünk, a sportág egy másik kiválósága, Erdei Zsolt is velünk dolgozik a jövőben, és segíti majd a szövetséget."

A sportvezető a következő ötéves ciklus egyik legfontosabb feladatának a már megalkotott felzárkóztatási program megvalósítását nevezte, s jelezte, bízik benne, hogy a magyar öklözők az eddigieknél is jobb eredményeket érnek majd el.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását