2024. június 17. - Laura, Alida

LMP: nem politikaundorból akarunk tőkét kovácsolni

A Lehet Más a Politika nem pusztán protestpárt, a XXI. század Magyarországának problémáira próbál választ adni - mondta csütörtök este a Magyar Televízióban Schiffer András.
2010. március 26. péntek 06:58 - HírExtra
Pártjáról azt mondta, hogy a megalapítás gondolata leginkább abból indult, hogy "mégsem járja, hogy Magyarországon a politika (…) néhány pénzügyi megfejtőnek, néhány a politikával összefonódott félbűnözői csoportnak a privilégiuma legyen".
Kérdésre válaszolva kifejtette, szeretnék elérni, hogy a nyugdíjrendszert "ne a politikai ciklusok rángassák", annak legyen bebetonozva a pályája. Hozzátette, bevezetnék a minimálnyugdíjat is.

Kitért arra, hogy az egészségügyi rendszerben sem a biztosítói sem az intézményi oldalon nem tartják célravezetőnek, ha magántőke bevonásával próbálják orvosolni az igazságtalanságokat. Megjegyezte, hogy meg kellene határozni azt a csomagot is, amely jár a járulékfizetőknek.

Schiffer András kijelentette, hogy nem hirdetnek globális adócsökkentést, de a zöld adóreformjuk nagyjából ezermilliárd forintos átrendezést tartalmaz. Részletezve elmondta, hogy csökkentenék az adónemeket, az adminisztrációt és az élőmunka terheit . Ezek forrását a nagyobb környezetterhelés és a nagyobb fogyasztás fokozottabb adóztatásával termelnék meg. Példaként említette, hogy bevezetnék a széndioxid adót és megemelnék a teherforgalom által fizetendő közúthasználati díjat is.

A MÁV kapcsán közölte, hogy az új kormánynak meg kell néznie, hogy az állami cégeket hogyan lehet rentábilisabban működtetni. Elmondta, hogy bevezetnék az országos, integrált, ütemes menetrendet.

A listavezető határozott fordulatot sürgetett a fejlesztéspolitikában is, mint mondta, megszüntetnék a multinacionális cégek és a hazai kis- és középvállalkozók közötti különbséget.

Kijelentette, nyolc év alatt olyan programot kell végrehajtani, amelyik a jelenlegi, körülbelül 56 százalékos foglalkoztatási szintet képes nagyjából 68 százalékra feltornázni.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását