2024. május 10. - Ármin, Pálma

Stagnál a forint

A forint árfolyama megközelítette a 260 forintos euró jegyzési határt, majd 262 közelében stabilizálódott. Csütörtök délelőtt kilenc órakor 261,74 forinton jegyezték az eurót, közel a szerda délután négy órai 261,54 forinthoz.
2010. március 18. csütörtök 10:13 - HírExtra
Csütörtökre virradóra a jegyzés 260,75 környékén mozgott a nemzetközi deviza kereskedelemben. A forint hétfőn, a magyar bankok devizapiaci távolléte alatt törte át a 265 forintos euróárfolyam-küszöböt. A forint árfolyama tavaly augusztus óta a 265-275 forintos euró jegyzési sávon belül ingadozott, 260 forint alatti euró jegyzésre pedig 2008 utolsó hetében volt utoljára példa.

A forint annak köszönheti erősödését, hogy gyakorlatilag elhárult a görög deficittúllépés miatt az eurózóna pénzügyi stabilitását fenyegető veszély, részben ennek is betudhatóan újraéledt a befektetők érdeklődése a kockázatosabb, azaz magasabban kamatozó devizák iránt. Emellett a térség országai jobb gazdasági növekedési kilátásokkal rendelkeznek néhány euróövezeti tagországnál, valamint a befektetők külön is értékelik a költségvetés rendbetétele terén elért kiemelkedően jó magyar eredményeket.

A kereskedők rövid távon 265 alatti euró jegyzés alatti tartományban stabilizálódó forint árfolyamra számítanak, hozzátéve, hogy a 260 forintos határ erőteljes ellenállást fejt ki a további erősödéssel szemben.

A dollárt 191,70 forinton jegyezték 1,3662 dolláros euró árfolyam mellett a szerda délutáni 190,33 forint és 1,3751-es euró/dollár jegyzés után. A svájci frank jegyzése 181,16 forint 180,55 forint után, 100 japán jent 212,64 forinton jegyeztek 210,32 forint után.

Szerdán erősödött a svájci frank az euróval szemben, mivel a piacok megfigyelése szerint a svájci jegybank feladta a frank erősödésének megfékezésére tett kísérleteit. Az euró árfolyama szerdán rövid idő alatt 1,4538 frankról 17 havi mélypontra, 1,4477-re esett. Csütörtök délelőtt kilenc órakor a jegyzés 1,4460-on állt.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását