2024. április 16. - Csongor

Vita helyett nyugdíjpolitika

Korózs Lajos szociális államtitkár fideszes vitapartner híján az MSZP nyugdíjpolitikájáról beszélt a budapesti a Pallas Páholyba meghirdetett szakpolitikusi vita első állomásán kedd délelőtt.
2010. március 9. kedd 12:55 - HírExtra
A szocialista politikus azt mondta, ha a Fidesz képviseltette volna magát a találkozón, akkor ő is szeretett volna kérdéseket feltenni a legnagyobb ellenzéki párt szakpolitikusának.

Budai Bernadett, az MSZP szóvivője arra a kérdésre, hogy folytatják-e a már előre bejelentett vitasorozatot - hiszen abból még kettő hátra van - úgy válaszolt: ezt később, a nap folyamán döntik el.

Hozzátette: az utolsó pillanatig bíztak benne, hogy a Fidesz részt vesz a vitán, de mostanra bizonyossá vált, hogy nem mernek kiállni. A Pallas Páholyban egyébként a szocialista mellett fidesz logós hátteret is felállítottak a szervezők.

Korózs Lajos arra várt volna választ a Fidesztől, hogy fenntartják-e a svéd modellen alapuló egyéni számlás nyugdíjrendszer bevezetésére vonatkozó elképzeléseiket.
Felidézte: tavaly novemberben egy bank konferenciáján Varga Mihály, a Fidesz alelnöke 10 pontos nyugdíjrendszer átalakítási programot hirdetett meg, és "a partraszállás időpontjának" 2013-at nevezte meg.

Korózs Lajos szerint erre az időpontra jelezte Varga Mihály az egyéni számlás rendszer bevezetését.

Tájékoztatása szerint a Nyugdíj és Időskor Kerekasztal szakértői összehasonlították a nyugdíjmodelleket. Eszerint a jelenlegi rendszer a legjobb a nyugdíjasoknak - negyven év munkaviszonnyal nettó 100 ezer forint után 67-68 ezer forint a nyugdíj - ; az egyéni számlás, azaz a svéd modell pedig az államnak a legjobb. A számítások szerint ebből marad ugyanis a legkevesebb a nyugdíjasoknak, mindössze 56 ezer forint.
Felhívta a figyelmet arra, hogy Svédországban idén három százalékkal csökkentek a nyugdíjak és ez a tendencia jövőre is folytatódik.

Korózs Lajos elmondta: azt is megkérdezte volna a fideszes szakpolitikustól, hogy hatalomra kerülésük esetén eltörlik-e az özvegyi nyugdíjat és az árvaellátást, hiszen a svéd modellben nincs hozzátartói nyugellátás.

Az én értékrendem szerint a szolidaritási elv feladása elfogadhatatlan, ahogyan az is, hogy az állam kivonuljon nyugdíjrendszerből - jelentette ki.

Az államtitkár véleménye szerint ezekről a kérdésekről minden parlamentbe készülő pártnak vallania kell.

A szocialista politikus arra is választ várt volna a Fidesztől, miért nem akarja a gazdasági növekedéssel arányban növelni a nyugdíjakat.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását