2024. április 19. - Emma

Megvonnának tízmilliárdot tőlünk?

Tízmilliárd forint támogatási pénzt akar megvonni az Európai Bizottság Magyarországtól, mert állítása szerint olyan összeg után is kért támogatást, amely tiltott - írta keddi számában a Napi Gazdaság.
2010. március 9. kedd 09:10 - HírExtra
A lap szerint az ügy egyelőre egyedüli, de a hasonló elszámolású projektek összértéke több száz milliárd forint. A Napi Gazdaság szerint az M43-as autópálya építéséhez kapcsolódó támogatásoknál a magyar hatóságok az áfát is az elszámolható költségek közé sorolták, holott ez a bizottság szerint ellentétes a szabályokkal.


A teljes autópályaszakasz összesen 33,6 kilométer hosszú és a projekt teljes költsége 85,12 milliárd forint, az elszámolható költségeknek pedig 85 százalékát adja a támogatás. A szakaszon három ütemben folynak a munkák, a pálya az idén őszre készül el.

A szabályok szerint az unió kohéziós alapjának terhére nem lehet olyan támogatásokat elszámolni, amelyek visszaigényelhető áfát tartalmaznak.

A lap úgy tudja, hogy a bizottság határozata szerint a beruházás áfatartalma nem számolható el költségként, így azután nem is jár támogatás. Magyarország az unió törvényszéke előtt megtámadta a határozatot. A folyamat jelenleg az írásbeli eljárásnál tart.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását