Belföld

Börtönbe repítené a Fidesz a Malév-eladás felelőseit

A Fidesznek - kormányra kerülve - egyik első intézkedése lesz a nemzeti vagyont megkárosító privatizációs döntések, így a Malév-eladás körülményeinek tisztázása, a felelősök megnevezése és elszámoltatása - közölte a párt szóvivője szombaton az MTI-vel.

Ki kell vizsgálni, miként fordulhatott elő, hogy néhány százmillió forintért eladták a nemzeti légitársaságot, majd rövid idő múlva az államnak vissza kell vennie úgy, hogy több tízmilliárdot tesz a cégbe az adófizetők pénzéből – írta közleményében Szijjártó Péter.

Mint fogalmazott, a Gyurcsány-korszak elhibázott, káros privatizációs döntéseinek árát még sokáig fogja fizetni az ország, ezért nem lehet eltekinteni az alapos, törvényes elszámoltatástól.

A Pénzügyminisztérium azt közölte az MTI-vel, péntek éjszaka megszületett a megállapodás arról, hogy a Malév 95 százalékban ismét állami tulajdonba kerül.
A tájékoztatás szerint a magyar állam a Malév tőkeemelésében részben készpénzzel, részben pedig apporttal, korábbi adósságok konvertálásával vett részt, így az állam összesen 25,2 milliárd forinttal emelt tőkét a légitársaságban.

A fennmaradó 5 százalékos tulajdonrésszel az AirBridge rendelkezik.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.