2024. május 12. - Pongrác

MSZP: a Fidesz-füzet tele van tévedésekkel

Az MSZP szerint a Fidesz "Itt az idő!" című tájékoztató kiadványa tele van valótlan állításokkal, csúsztatásokkal.
2010. február 25. csütörtök 19:35 - HírExtra
Budai Bernadett, az MSZP szóvivője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján kijelentette: aki nyitott szemmel jár az országban, az láthatja, hogy az elmúlt években egyebek közt több száz kilométer autópálya épült, kórházak újultak meg.

Véleménye szerint a fideszes kiadvány "komolytalanságát és színvonaltalanságát" jelzi, hogy különböző alapvető fogalmakat kevernek össze, mint például a munkanélküli és az inaktív fogalmát.

Elmondta: a Fidesznek az elmúlt évben nagyon sok lehetősége lett volna arra, hogy támogassa a kormány válságkezelő programját, és azáltal a foglalkoztatás növelését is. Az MSZP szóvivője szerint azonban a Fidesz "elüldözi a befektetőket" Magyarországról, és ezzel ahhoz járul hozzá, hogy nem emelkedik a foglalkoztatás az országban. Példaként hozta fel a pécsi vízmű esetét.

Budai Bernadett közölte: a Fidesz a kiadványában azt írja, hogy a kormány privatizálni akarja a nyugdíjpénztárakat, amikor azonban az ellenzéki párt a nyugdíjpénztárak magánosításáról beszél, akkor valójában a magánnyugdíj-pénztárakra vonatkozó kijelentéseket fogalmaz meg. Ez azonban nem lehetséges, mert a magánnyugdíj-pénztárak magánosítása már megtörtént - tette hozzá.

Szólt arról is, hogy a Fidesz a kiadványában csupán arról ír, hogy megőrzik a nyugdíjak értékét, szerinte azonban ez egy beismerés a Fidesz részéről, mégpedig arról, hogy nem adnák vissza a 13 havi nyugdíjat a nyugdíjasoknak.

A Fidesz egyetlen mondattal sem cáfolja a svéd nyugdíjmodell bevezetését a kiadványban - hívta fel rá a figyelmet.Kiemelte: a fideszes kiadványban leírtakkal ellentétben az elmúlt években csökkent a garázda jellegű bűncselekmények száma az országban.

Felhívta a figyelmet az MSZP "A tisztánlátás kedvéért" című kiadványára, mely elmondása szerint "megcáfolhatatlan tényállításokat tartalmaz" az elmúlt nyolc évről.
A szóvivő közölte: az MSZP elkészíti a Fidesz kiadványának számadatokkal alátámasztott cáfolatát is.

Nyitrai Zsolt, a Fidesz operatív igazgatója szerdai sajtótájékoztatóján mutatta be a Fidesz "Itt az idő!" című tájékoztató kiadványát. Elmondta, hogy a kiadványból 4,2 millió példányt készítettek, amelyben a Gyurcsány-korszak "negatív tetteit" vetik össze a Fidesz vállalásaival.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását