2024. március 29. - Auguszta

Csalódást okozott Whitney Houston

A rajongók csalódottak voltak, és a koncertszervezőnek is el kellett ismernie, hogy Whitney Houston visszatérése nem sikerült túl fényesen az ausztráliai Brisbane-ben.
2010. február 23. kedd 16:05 - HírExtra
"Egy döglött patkányt sem tudott volna szórakoztatni" - panaszkodott a hétfő esti koncert után az egyik rajongó a helyi médiának. A Courier Mail című brisbane-i napilap honlapján megjegyezte, hogy Whitney nem volt jó formában, "úgy tűnt, mintha egy másik bolygón járt volna, a koncertje pedig nevetséges volt".

A kritikusok szerint a 46 esztendős énekesnő két szám bemutatása után hosszabb szünetre kényszerült, és az egész fellépés alatt háttérénekeseire hagyatkozott. Szemére hányták, hogy nagyon szétszórtan viselkedett, és még együttese tagjainak a nevére sem emlékezett. Gyakran köhögött, és a védjegyének számító I Will Always Love You című dalát sem bírta torokkal.

Andrew McManus, a koncert szervezője elismerte, hogy Houston kicsit rekedt volt, de azzal védte a sztárt, hogy "szinte minden hangot tisztán ki tudott énekelni", és azt sem szabad elfelejteni, hogy már nem 22 éves.

Houston több mint 170 millió albumot adott el világszerte, ám pályafutását derékba törte Bobby Brownnal való házassága. Együttélésük alatt a férfi bántalmazta, és az énekesnő rászokott a kábítószerekre.

Hosszú kihagyást követően a múlt év végén indította útjára új koncertsorozatát Nothing But Love címmel. Ennek egyik állomása volt a brisbane-i este, amely tizenkét év után az első fellépése volt Ausztráliában.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását