2024. május 29. - Magdolna

Retkes szerint az MDF és SZDSZ együtt sikeres lehet

Retkes Attila biztos benne, hogy az MDF és az SZDSZ képes lesz húsz területi, valamint országos listát állítani, és mind a 176 egyéni választókerületben lesz jelöltjük.
2010. február 20. szombat 14:30 - HírExtra
Az SZDSZ elnöke az MTI-nek adott interjújában közölte, akár a tíz százalék körüli választási eredményt is elképzelhetőnek tartja, az öt-hat százalék körüli szerepléssel elégedetlen lenne. A pártelnök egyetértett Dávid Ibolya MDF-elnökkel, hogy a választási kampány alatt nincs helye "kibeszélőshow-nak".

A politikus úgy látja, rendben halad az ajánlószelvények gyűjtése. Mint mondta, a fővárosi 32 jelöltből 5-6-nak már megvan a szükséges számú ajánlása. Hozzátette, a jelöltek azt tapasztalják, hogy a Fidesz és a Jobbik aktivistái "meglehetősen erőszakosan letarolják a terepet", az embereknek pedig elegük van a politikából, és nehezen adják oda ajánlószelvényüket.

Ennek ellenére Retkes Attila biztos benne, hogy az MDF és az SZDSZ képes lesz húsz területi, valamint országos listát állítani, és mind a 176 egyéni választókerületben lesz jelöltjük.

Arra a felvetésre, hogy ezen a választáson már nem lehet listán az SZDSZ-re szavazni, a pártelnök elmondta: tavaly az európai parlamenti választáson ítéletet mondtak a választók az SZDSZ-ről, annak kormányzati teljesítményéről. Közölte: örültek volna, ha az öt százalék feletti eredmény reményével önálló listát tudnak állítani, az elmúlt hónapok sok eredményt hoztak "a párt konszolidálásában", de a párt népszerűségét radikálisan nem sikerült növelni.

Fontosabb, hogy a konzervatív és liberális demokraták össze tudnak fogni - vélekedett.
Hozzátette: ha nem lenne az SZDSZ és az MDF összefogása, akkor a Fideszre, az MSZP-re és a Jobbikra lehetne szavazni, és ez kevés, nem fedi le a társadalmi akaratot.
Kijelentette: a két nagy pártnak nem érdeke, hogy az úgynevezett demokratikus közép megerősödjön, és "hihetetlen nagy, olykor téves információkon alapuló nyomás nehezedik az SZDSZ-re és az MDF-re, de tudjuk kezelni ezt a helyzetet". A pártelnök azt is hangsúlyozta, hogy az SZDSZ-en belül nincsenek belső feszültségek, mert - mint mondta - a tagság többsége elfogadta, hogy fontos az összefogás, amely ellensúlyt képezhet a Fidesszel és a Jobbikkal szemben.

Dávid Ibolya kijelentésére, hogy az MDF pénteki választmányi ülésén befejezik "ezt a fajta kibeszélőshow-t, nem lesz magánvélemény az MDF-ben sem, és ezt egy testület fogja garantálni" azt mondta, egy másik párt belügyeibe nem kíván beleavatkozni, de maximálisan egyetért az MDF elnökével.

A két párt együttműködéséről közölte, az megyénként eltérő. Abban a kilenc megyében, amelyben szabad demokrata jelöltek is indulnak, megkötötték a helyi megállapodásokat, és együttműködnek. De például Hajdú-Bihar megyében, ahol nem egyeztek meg a területi szervezetek, az őszi önkormányzati választásra előretekintve ennek ellenére jól tudnak együtt dolgozni.

Arra a kérdésre, négy megyében miért mondtak fel megyei szervezőiknek, azt felelte, hogy az SZDSZ jelenleg kis párt, nem tagja a kormánynak sem, de 2009 nyaráig "nagypárti allűrök jellemezték". Augusztusban viszont megkezdték az átalakítást, amelyet most ezzel folytattak négy olyan megyében, ahol nem állítanak egyéni jelöltet.

Azzal kapcsolatban, hogy júniustól új irodaházba költözik az SZDSZ, pártközpontját egy saját tulajdonú budapesti ingatlanában rendezi be, Retkes Attila cáfolta, hogy az SZDSZ anyagi gondokkal küzdene. Hozzátette, hogy nyár óta 200 millió forinttal sikerült csökkenteni az adósságállományt, ami a teljes adósságnak körülbelül a 80 százaléka.
Az elmúlt időszak nagy port felvert botrányairól azt mondta, azok ártanak a szabad demokratáknak, de ő egyértelműen a két nagy pártot látja az ügyek kirobbanása mögött. Annak a véleményének is hangot adott, hogy "Demszky Gábor húsz évét az utókor pozitívan fogja értékelni, sajnálom, hogy ezt beárnyékolják ezek az ügyek".

Arra a kérdésre, mennyire befolyásolja a kampányt, hogy Mesterházy Ernőt a BKV-üggyel kapcsolatban előzetes letartóztatásba helyezték, azt mondta, Mesterházy a főpolgármesternek és a pártnak is politikai tanácsadója, ennek megfelelően az SZDSZ és az MDF tárgyalásainak előkészítésében részt vett, de a hivatalos tárgyalásokat a két párt vezetői folytatták egymással. "Az MDF-SZDSZ megállapodás már visszavonhatatlanul megköttetett" - jelentette ki Retkes Attila, szerinte ez az ügy nem befolyásolja a kampányt.

Az országos és fővárosi listaállításról azt mondta, a listákat akkor kell állítani, ha az egyéni jelöltek kellő számban leadták ajánlószelvényeiket. Terveik szerint ez a névsor ezért csak valamikor március első felére készül el.

Arra a felvetésre, hogy egy sikeres választási szereplést követően lesz-e önálló frakciójuk, közölte, ez a választási eredmények függvénye, ezért erről még korai beszélni.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását