2024. május 8. - Mihály

Politikai tiltakozás Franciaországban

Tiltakozást váltott ki francia politikusok részéről, hogy az egyik gyorsétterem-hálózat kísérletképpen kizárólag az iszlám előírások, a halal szerint készített hamburgert kínál nyolc éttermében.
2010. február 18. csütörtök 14:25 - HírExtra
A Franciaországban 350 étteremmel rendelkező Quick több mint két hónapja kínál kísérleti jelleggel halal hamburgert nyolc nagyváros, köztük Párizs, Marseille és Toulouse olyan helyein, ahova elsősorban muzulmán vendégeket vár. A szendvics íze nem változott: a különbség annyi, hogy a felhasznált marhát az iszlám előírások szerint vágták le, a baconhoz pedig sertéshús helyett füstölt pulykahúst használnak az érintett éttermekben.

A polémiát múlt vasárnap Marine Le Pen, a szélsőjobboldali Nemzeti Front alelnöke robbantotta ki: elfogadhatatlannak nevezte, hogy a kísérletben részt vevő éttermekben csak halal hamburger kapható. Szerinte a Quick "a többiek szabadságát nem tartja tiszteletben", és "iszlamizációt" kísérel meg.

Az elmúlt napokban jobb- és baloldali politikusok is egyaránt elítélték a Quick újítását.
Xavier Bertrand, a kormányzó jobbközép Népi Mozgalom Uniójának (UMP) főtitkára és Luc Chatel kormányszóvivő is azt kifogásolta, hogy az adott éttermekben kizárólag halal szendvics kapható. "A francia társadalom, történelem, kultúra nem a kommunitarizmusról (az etnikai közösségek előjogai elismerésének eszméjéről) szól" - hangsúlyozta a kormányszóvivő.

René Vandierendonck, az észak-franciaországi Roubaix szocialista polgármestere pedig a diszkrimináció elleni hatóságnál, a Halde-nál tett panaszt a Quick "gasztronómiai diszkriminációja" miatt. A városvezető szerint elfogadhatatlan, hogy a városközpont egyetlen gyorséttermében csak halal hamburgert lehet kapni.

Európában Franciaországban él a legtöbb muzulmán: becslések szerint 5-6 millió. Kereskedelmi szempontból jelentős piacot jelentenek a már Európában is önálló ágazattá vált halal élelmiszeriparnak, amelyet a francia élelmiszerboltok többsége ki is használ, és külön polcokon kínálja az iszlám előírások szerinti termékeket.
A Quick fél évig kínál kísérleti jelleggel halal szendvicseket, mielőtt végleg döntene azok általános bevezetéséről.

A minaretépítésről tartott svájci népszavazás, majd a teljes testet és arcot takaró női muzulmán női viselet, a burka betiltásáról szóló parlamenti javaslat ürügyén az iszlám szerepe és helye a francia köztársaságban az utóbbi hónapokban heves közéleti vita tárgya lett az országban.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását