2024. május 10. - Ármin, Pálma

Hihetetlen összeg bankstabilizációra

Az európai kormányok tavaly közel 40 milliárd euróért vásároltak részesedést bankokban és más pénzügyi társaságokban - mutatta ki a PriceWaterhouseCoopers (PwC) szakmai tanácsadó cég.
2010. február 16. kedd 10:10 - HírExtra
A világméretű válságban megingott pénzügyi szféra stabilizálásban 2008-hoz hasonlóan tavaly is az államok játszották a legfontosabb szerepet Európában - áll a PwC felmérésében. A kontinens kormányai 2009-ben összesen 39 milliárd euró (közel 11 ezer milliárd forint) értékben vásároltak részesedést pénzintézetekben.

Ez elmarad a válság eddigi legkeményebb évében, 2008-ban erre a célra fordított 104 milliárd eurótól, de a piac is kevésbé volt élénk, így valamennyi tranzakciót figyelembe véve az állami felvásárlások aránya nem esett vissza lényegesen: 50 százalékra csökkent az egy évvel korábbi 58 százalékról.

A PwC a 25 millió eurónál nagyobb értékű, tulajdonosi szerkezetváltozást eredményező üzleteket vizsgálta meg. Az összegyűjtött adatok alapján felállított rangsor elején jellemzően kormányok állnak a vevői oldalon. A tíz legnagyobb értékű ügylet közül nyolc esetben ez a helyzet. A legaktívabb a német és a brit kormány volt.

A listát a berlini szövetségi kormány vezeti egy 9,970 milliárd eurós tranzakcióval, amely 25 százalékos állami részesedést eredményezett a Commerzbank AG-ban. A londoni kincstár egyebek mellett 4,455 milliárd eurónak megfelelő összegért 21,6 százalékot szerzett a Lloyds bankcsoportban, amivel 65,1 százalékra emelte részesedését, vagyis többségi tulajdonossá vált.

Az első tízben a német kormány négy, és a londoni vezetés két akvizíciója mellett az ír pénzügyminisztérium és a francia kormány is helyet kapott egy-egy üzlettel. Az élbolyban 3 milliárd eurónál kevesebb közpénzt megmozgató ügylet nem szerepel.

A PwC elemzése szerint nem várható, hogy az európai államok a közeli jövőben eladják a válság miatt segítségre szorult bankokban és egyéb pénzügyi szolgáltató társaságokban szerzett tulajdonrészeket.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását