2024. április 16. - Csongor

Családi perpatvar, sérültekkel

Egy súlyos és egy könnyű sérültje van annak a családi perpatvarnak, amely Mezőfalván robbant ki csütörtök este - közölte az MTI-vel pénteken a rendőrség.
2010. február 12. péntek 12:45 - HírExtra
A 49 éves családfő ittasan ment haza, s kötekedett a családjával. Előbb az élettársát ütötte meg egy székkel úgy, hogy az 8 napon túl gyógyuló csonttörést szenvedett, majd a 16 éves lányának okozott ugyanazzal az eszközzel könnyű sérülést - mondta el a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Fiai megpróbálták lecsillapítani apjukat, dulakodni kezdtek vele, s az elsődleges adatok szerint az idősebbik egy baseballütővel fejbe verte - tette hozzá R. Szabó Ágnes.
Tájékoztatása szerint a dolgot bonyolítja, hogy a családfő élettársa úgy nyilatkozott, nem a fiú, hanem ő ütötte fejbe a párját. Az ittas férfi egy szúrt sérülést is elszenvedett, ami miatt meg kellett operálni.

A férfi előbb azt mondta, hogy a nagyobbik fia szúrta meg, majd a kisebbik fiát nevezte meg a sérülés okozójaként. Az élettárs viszont úgy nyilatkozott, hogy párja egy késsel hadonászott, többször elesett vele, s "bele is eshetett a késbe".
A rendőrség a szemle során egész eszköz arzenált foglalt le: baltát, vasvillát, baseballütőt, klopfolót, nyújtófát, késeket, törött székeket és egy bárdot. A két fiút pedig bűncselekmény elkövetésének gyanújával előállították.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását