2024. május 8. - Mihály

Új musical a Budapesti Operettszínházban

A Budapesti Tavaszi Fesztivállal közös produkcióban mutatja be a Budapesti Operettszínház március 19-én Lévay Szilveszter és Michel Kunze Rebbeca című musicaljét. A darab története, csakúgy mint Hitchcock híres filmje, a Manderley-ház asszonya, Daphne du Maurier angol írónő rejtélyekkel teli könyvén alapul.
2010. február 10. szerda 18:45 - HírExtra
Lévay Szilveszter magyar származású, Amerikában élő zeneszerző a szerdai, a premiert beharangozó sajtótájékoztatón elmondta: két próbanapot vezényelt Budapesten a kettős, bizonyos szerepekben később hármas szereposztásban műsorra kerülő Rebecca előadóival.

A Rebeccával az Elisabeth és a Mozart! után Lévay harmadik műve kerül a Budapesti Operettszínház repertoárjára. A Grammy-díjas zeneszerző úgy fogalmazott, hogy bármilyen népszerűek is darabjai és dalai a nagyvilágban, számára a legjobb érzés, ha az anyanyelvén szólalnak meg. A budapesti előadás iránt máris nagy a külföldi érdeklődés, mert a szakmában a felkészült előadóknak hírük van.

A darab rendezője, Béres Attila, a teátrum főrendezője elmondta: nem show lesz, hanem igazi színház, amely az érzelmi kapcsolatokat és változásaikat ábrázolja. A produkció zenei vezetője, Makláry László főzeneigazgató. A múlt századi Nagy-Britanniát megidéző jelmezeket Velich Rita tervezi, a díszlet Horesnyi Balázs munkája, a koreográfiát Tihanyi Ákos készíti. A verseket - mint minden Magyarországon játszott musicalét - Müller Péter Sziámi ültette át magyar nyelvre.

Mivel a második feleség, akinek Rebecca de Winter emlékével és a rideg házvezetőnő, Mrs. Danvers intrikáival meg kell küzdenie, a könyvben egyes szám első személyben beszéli el a történetet, a musicalben Énként jelenik meg, a szerepet Szinetár Dóra és Vágó Zsuzsi alakítja. A férj Bereczki Zoltán és Szabó P. Szilveszter lesz. Rebecca csábítóját, Jack Fawellt Mészáros Árpád Zsolt és Bálint Ádám kelti életre. Mrs. Danversként pedig hárman is színre lépnek majd: Janza Kata, Polyák Lilla és Nádasi Veronika.

A Rebecca jogai a bécsi Vereinigte Bühnen Wien tulajdonában vannak, az ősbemutatót a Raimund Theaterben tartották. Az első külföldi Rebbeca-premiert Japánban tartották, a mű az operettszínházi előadás után kerül csak a Broadway-re 2011-ben.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását