Belföld

Az MDF az autók eredetiségvizsgálatát követeli

Az MDF felszólítja a kormányt, a szakhivatalokat, a Fideszt és az MSZP-t, hogy valljanak színt a gépjárművek eredetvizsgálatával kapcsolatban - mondta Kerék-Bárczy Szabolcs, az MDF szóvivője csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

Kiemelte: az MDF arra kéri a kormányt, a szakhivatalokat, a Fideszt és az MSZP-t, hogy hozzák nyilvánosságra az Eclipse Zrt. immár 20 milliárd forint körülire becsülhető állami szerződéseit és a beszerzés körülményeit.

Kerék-Bárczy Szabolcs közölte: az Eclipse Zrt. tavaly december 31-én kötött 4,95 milliárd forintos szerződést az eredetvizsgálat új informatikai rendszerének megalkotására, majd négy nap múlva üzembe is helyezte azt.

Közölte: a gépjárművek eredetiségvizsgálatát a Figyelő című hetilap és más sajtótermékek cikkei után nem lehet másként értelmezni, mint botrányt.
Elmondta, hogy az eredetiségvizsgálatot 1999-től kezdődően vezették be Magyarországon, célja az volt, hogy visszaszorítsa az autólopások számát. Hozzátette: 2010. január 1-jétől a – Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megkérdezése nélkül – új eredetiségvizsgálati rendszert vezettek be a Közlekedési Hatóság szervezésében.
A szóvivő úgy fogalmazott: az MDF felháborítónak tartja, hogy a GVH ajánlásaira "fittyet hányva" szórnak ki hatalmas költségvetési tételeket.

A részletekről szólva azt mondta: az Eclipse Zrt.-t 2003 április 14-én alapították, éppen 10 nappal azután, hogy megszületett a törvény, amelyben hatósági árassá alakították a gépjárművek eredetiségvizsgálatát. A frissen alapított társaság megnyerte azt a pályázatot, amelyet a hatósági árak kialakítása után az eredetiségvizsgálatokhoz használt szoftverre írtak ki – tette hozzá.

Mint hangsúlyozta, az MDF a szabad piacra bízná az eredetiségvizsgálatot, így kiküszöbölhető lenne a kartellek megjelenése és az állami korrupció is.

Kerék-Bárczy Szabolcs beszélt arról is, hogy a parlament nemzetbiztonsági bizottsága 2006. július 24-i ülésén vélhetően az összes jövőbeni Nemzeti Közlekedési Hatósághoz tarozó informatikai fejlesztést is titkossá nyilvánított. Jórészt, az akkori döntés miatt nem lehet semmit tudni az eredetiségvizsgálat körül elfolyt pénzekről sem – jelentette ki.

Az MDF mindezek után felteszi a kérdést: van-e összefüggés több, összesen 20 ezer millió forint körüli, közbeszerzés nélkül elnyert pénz és az MSZP, illetve a Fidesz politikusainak a nemzetbiztonsági bizottság ülésén leadott támogató szavazatai között?
Van-e összefüggés egy 5 ezer millió forintos munka 4 nap alatt történő elvégzése és az MSZP, illetve a Fidesz politikusainak hallgatása között? – kérdezi Kerék-Bárczy Szabolcs.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.