2024. május 10. - Ármin, Pálma

MSZP és a Fidesz bírja lemondásra ORTT-delegáltjait!

Az SZDSZ Új Generáció a Fővárosi Bíróság (FB) frekvenciaügyben hozott keddi ítélete kapcsán ismételten felkéri a Fideszt és az MSZP-t, hogy "bírják lemondásra az ORTT-ben azon pártdelegáltakat, akik részt vettek a jogsértőnek ítélt pályázati ügyletben és ezáltal tevőlegesen hozzájárultak az ORTT lejáratásához".
2010. január 19. kedd 18:03 - HírExtra
A szervezet MTI-hez eljuttatott közleményében úgy ítéli meg, hogy "egyre jobban inog az őszi rádiós frekvenciabiznisz kártyavára".
Mint írják, üdvözlik, hogy az igazságszolgáltatás nem nézi tétlenül, ha a pártpolitika veszélyezteti a szórakozás szabadságát.

Az FB szerint jogellenesen fogadta be a médiahatóság azt a frekvenciapályázatot, amelynek eredményeként az FM1 konzorciummal kötött műsorszolgáltatási szerződést.
A bíróság kedden hirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletet a Sláger Rádió kontra ORTT, FM1 perben, a szóbeli indoklás szerint az ORTT alaki érvénytelenség miatt be sem fogadhatta volna az FM1 pályázatát.

Január 5-én hasonló, nem jogerős döntést hozott az FB a Danubius Rádió kontra ORTT, Advenio perben. A bíróság ugyanakkor mindkét perben elutasította a felpereseknek az eredeti - a pályáztatás előtti - állapot helyreállítására vonatkozó kérelmét.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását