2024. június 2. - Kármen, Anita

Lesz-e utódja a lebukott SZDSZ képviselőnek?

Ebben az önkormányzati ciklusban most már biztosan nem lesz időközi választás az előzetes letartóztatásban lévő Gál György erzsébetvárosi képviselő választókörzetében - közölte a VII. kerületi Fidesz-frakció vezetője szombaton Budapesten.
2010. január 16. szombat 15:53 - HírExtra
Vattamány Zsolt sajtótájékoztatóján emlékeztetett: Gál György SZDSZ-es képviselőként az erzsébetvárosi ingatlanügyek miatt került börtönbe, és több mint egy éve nem vesz részt a kerületi képviselő-testület ülésein. A VII. kerület szocialista vezetése azonban mindent megtett azért, hogy a testület ne tudja megállapítani a mandátummegszűnést, ami egyébként kötelessége lett volna - tette hozzá.

Közölte: a decemberi és a januári rendes ülést nem hívták össze, az ellenzék által kezdeményezett két rendkívüli ülés határozatképességét pedig "elszabotálták".
Választási évben április 1-je utáni időpontra már nem lehet időközi választási kiírni, a március utolsó hétvégéjén tartandó szavazáshoz pedig legkésőbb pénteken kellett volna döntést hoznia a helyi választási bizottságnak. Ez azonban nem történt meg, hiszen a testület nem mondta ki a mandátum megszűnését - mondta Vattamány Zsolt.
Ezzel kapcsolatban a fideszes politikus úgy fogalmazott: "elérkeztünk ahhoz a naphoz, amelyet a szocialisták annyira vártak". A céljuk ugyanis végig az volt - folytatta -, hogy mandátumánál tartsák a börtönben ülő volt bizottsági elnököt, illetve, hogy ellehetetlenítsék az időközi választás kiírását.

Vattamány Zsolt kiemelte: az önkormányzatnak ebben a helyzetben cselekvési kötelezettsége volt, a helyi MSZP azonban ennek nem tett eleget, "mindent elkövettek annak érdekében, hogy az emberek ne élhessenek egyik legfontosabb alkotmányos jogukkal, a választás jogával".

Véleménye szerint a szocialisták az utolsó pillanatig igyekeznek menekülni a választókkal való szembenézéstől.

A december 30-ára összehívott mindkét rendkívüli képviselő-testületi ülés határozatképtelen volt, így nem tudtak dönteni Gál György mandátumáról.
Gergely József (MSZP) alpolgármester - aki egyedüliként vett részt az ülésen az MSZP-s, illetve SZDSZ-es képviselők közül - akkor úgy nyilatkozott az MTI-nek, hogy ugyanebben a témában január első felében ő is képviselő-testületi ülést kezdeményez. Mint akkor mondta, nem késtek le semmiről, "még időben" vannak, tehát a januári ülés olyan időpontban lesz, amihez képest az időközi választást még ki lehet írni.

A Központi Nyomozó Főügyészség különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen, társtettesként, bűnszervezet tagjaként elkövetett csalás és más bűncselekmények miatt nyomoz az erzsébetvárosi ingatlanügyben. A kerület előzetes letartóztatásban lévő szocialista polgármesterét, Hunvald Györgyöt tucatnyi tényállás kapcsán többek között hivatali vesztegetéssel, hivatali visszaéléssel, hűtlen kezeléssel és csalással gyanúsítja a főügyészség, amelyeket bűnszervezetben követett el.

Az ügyben összesen 21 gyanúsított van, köztük a VII. kerületi önkormányzat gazdasági, illetve pénzügyi bizottságainak akkori SZDSZ-es elnöke Gál György és Kardos Péter, valamint az ügyben szereplő értékbecslő.

Gál György letartóztatása után felfüggesztette SZDSZ-tagságát.



Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását