2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Kövérnek beszólt, Orbánnak benyalt Vona Gábor

A tavalyi EP-voksolást igazából a Jobbik húzta be, s ha lehetősége lesz, úgy tömlöcbe veti a felelősöket, mint a sicc! - állítja Vona Gábor, aki csúnyán beszólt Kövér Lászlónak, Orbán Viktorról ellenben meglepően szépeket mondott.
2010. január 6. szerda 07:59 - Nagy András
„A Jobbik a semmiből felépülve Magyarország meghatározó és egyre erősödő politikai erejévé vált. A júniusi EP-választást ilyen értelemben a Jobbik nyerte” – mondta például Vona Gábor egy a Jobbik honlapján hétfőn megjelent interjúban, s hát valljuk be, van igazság ezekben a mondatokban. A 2003-ban alapított párt a tavalyi Európai Parlamenti választáson 14,77%-kal a harmadik helyre futott be, mindössze 2,6%-kal lemaradva a kormányzó szocialisták mögött.

S bár az EP-voksolás után sokan vélekedtek úgy, a Jobbik a maga eredményét csupán az alacsony részvételnek köszönheti s egy magasabb érdeklődés mellett megtartott szavazáson (az országgyűlési választás szinte biztosan ilyen lesz) alighanem leszorulna a képzeletbeli dobogóról, a közvélemény-kutatások szerint 2009 júniusa óta Vonáék támogatottsága nemhogy csökkent volna, de inkább kisebb növekedést produkált.

Választás 2010: népszavazás az elmúlt 20 évről?

Nem meglepő tehát az az optimizmus, amely az áprilisi választások kapcsán Vona Gábor szavaiból árad. „Ha meg tudjuk értetni minél több emberrel, hogy ez most nem egy szimpla választás, hanem egy népszavazás az elmúlt 20 évről, akkor a Jobbik igenis komoly áttörést érhet el” – nyilatkozta egy kérdésre válaszolva, kicsit később pedig még azt is hozzátette, hogy a minimális célnak az MSZP megverését tartja, s, hogy a választás szerinte a Fidesz és a Jobbik között fog eldőlni.

Vona persze nem adta fel korábbi retorikájának azon elemét, mely szerint Magyarország ellenfelének (ellenségének?) kell tekinteni az összes mai parlamenti pártot, hiszen számukra a Jobbik megerősödésének megakadályozása a legfontosabb cél, amelyért akár egymással is szövetkeznek. Az elnök szerint ugyanakkor „ennek örülni kell, mert legalább tiszta viszonyokat teremt a közéletben, összenő lassan, ami összetartozik.”

Kövér László meggárgyult?


A Vonát faggató újságíró több kérdést is a Jobbik többi párthoz való viszonyáról tett fel. Mikor például felvetette, hogy Kövér László és a Fidesz a Jobbikot azzal vádolja, hogy titkonaz MSZP-vel működik együtt, Vona kifejezetten élesen reagált. „Ha ezt ő komolyan gondolja, félek, hogy már nincs a józan ítélőképessége birtokában.” Szerinte ez egy aljas trükk, amelynek a segítségével a Fideszből sorra kiábránduló, és a Jobbik felé áramló tömegeket akarják elbizonytalanítani.

Válaszul Vona a Fideszt a következő kérdésekkel is ostorozta: Miért szavazta meg a román EU-csatlakozást feltétel nélkül? Miért írta alá olvasatlanul a lisszaboni szerződést? Miért vonta vissza a kettős állampolgárságot, amit néhány nappal előtte éppen ő nyújtott be az Országgyűlés elé?

Az MSZP-t pedig egyenesen fenyegetésben részesítette a Jobbik-elnök, amikor azt mondta, pártja, ha meglesz hozzá a lehetősége, úgy börtönbe zárja a felelősöket, mint a sicc. Kemény szavak, bár ott szerencsére még azért nem tartunk, hogy jogerős bírósági ítéleteket semmibe vevő pártok vagdossanak tömlöcbe bárkit is ebben az országban, legyen az egyébként bűnös, vagy tiszta mint a friss hó.

Vona a korábbi nyilatkozataival ellentétben ugyanakkor már-már meglepően békülékeny hangot ütött meg személy szerint Orbán Viktorral szemben. Készséggel elismerte például, hogy valóban egy polgári körben volt a Fidesz elnökével, ám állítása szerint 2003-as kilépése óta semmilyen viszonyban sincsenek egymással.

Vona Orbánról: „sajnálom őt”

A Jobbik nem multiellenes?!
"Aki csak azért van itt, hogy zsírosra hízza magát magyar emberek munkájából, Európában példátlan állami támogatásokkal, letarolva a hazai vállalkozásokat, a profitját pedig nagyobbrészt hazamenekítve, az menjen is. Aki pedig hajlandó egy tisztességes együttműködésre az országgal, az maradjon. Nem vagyunk alapvetően multiellenesek, de elsősorban magyarpártiak vagyunk, és számunkra kizárólag az ország és a nemzet érdeke számít" - mondta Vona Gábor az ominózus interjúban.
„Sajnálom őt, mert amit megismertem belőle, az pozitív volt. Nagyon tehetséges politikus, és azt érzem, hogy a szíve mélyén a szándékai is tiszták. Az ő tragédiája, hogy a rendszerváltozáskor egy olyan háttércsoport építette fel őt nagy politikussá, amelytől, még ha szeretne, sem tudna már szabadulni” – mondta némi meglepetésre Vona Orbán Viktorról.

Kérdés, kivel fog együttműködni a Jobbik, ha valóban bemasírozhat a Parlamentbe? Vona ugyanis az interjúban az előbb utóbb alighanem felmerülő kompromisszumkényszerről szólva úgy fogalmaz, az "elképzelhető, de nem mindegy, hogy kivel. Az országot felvásárló, a nemzetet megalázó körökkel nekem és a Jobbiknak nincs tárgyalnivalónk.” Márpedig a Jobbik a nyilatkozatai alapján az összes Országgyűlésbe készülő pártról hasonlóképp vélekedik, leszámítva talán a máig sötét lóként meghatározott Lehet Más a Politikát.

Nyilvános Jobbik-program január 16-tól


„A programunk elkészült. Január 3-án az Országos Választmány ülésén a párt hivatalosan is elfogadta. Január 16-án a nagyszabású kampánynyitó rendezvényünkön, amelyen a 176 jelölt is bemutatásra kerül, a nyilvánosság is megismerkedhet a programunkkal” – mondta Vona a Jobbik közeljövőbeli terveiről.

A pártelnök a gazdasági helyzetről szólva (amely állítólag kiemelt szerepet kap majd a Jobbik kampányában) azt mondta, „nem újabb hitelek felvételére van szükség, hanem az adósságunk újratárgyalására, amely az eddig terjesztett hiedelmekkel ellentétben egyáltalán nem ördögtől való, lehetetlen küldetés. A másik a gazdaság duális szerkezetének a felszámolása, vagyis a multinacionális cégek bevonása a közteherviselésbe.” Vona szerint a Magyar Nemzeti Bank az elmúlt húsz évben a maga függetlenségének álcája alatt olyan kamatpolitikát folytatott, amely kedvében járt a spekulatív tőkének, de teljesen lebénította a hazai gazdaság megizmosodását.

Végezetül kiderült, Vona Gábor Morvai Krisztinát tartja a legfőbb pártbeli szövetségesének. „Aki áprilisban a Jobbikra szavaz, az amellett is leteszi a voksát, hogy ő legyen az ország következő köztársasági elnöke” – véli az elnök. Hát, annyi biztos: érdemes meggondolni…
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

aldo
2010. január 11. 17:52
"Kemény szavak, bár ott szerencsére még azért nem tartunk, hogy jogerős bírósági ítéleteket semmibe vevő pártok vagdossanak tömlöcbe bárkit is ebben az országban, legyen az egyébként bűnös, vagy tiszta mint a friss hó."


A Jobbik tiszteletben tartja a bírósági ítéleteket, a Magyar Gárda Egyesület nem is működik már, ellentétben a Magyar Gárda Mozgalommal, melynek sok köze jogilag nem volt az előbbihez. Az MGE tagjai mégcsak nem is léptek be az MGM-be.
Ráadásként a Gárdisták is egy másik szervezetben, az Új Magyar Gárda mozgalomban folytatták tevékenységüket, mely jogilag független az előző gárdától. Tehát a cikk megállapítása egyszerű csúsztatás, amolyan balos módra...
smith
2010. január 7. 20:09
"benyalt"

egy komoly hírmédiumnak kerülnie kellene az ilyen kifejezéseket
H.K.
2010. január 6. 13:21
A Jobbik nem multiellenes. Akkor lenne az ha még az esélyt sem adná meg nekik arra, hogy maradhassanak. Szerintem teljesen normális dolog az, hogy ha ebben az országban mindenkinek adót kell fizetni akkor az alól senki se legyen kivétel. A jobbik felajánlja, hogy akkor maradhatnak a multik ha ugyanúgy adót fizetnek mint bárki más.
Ez nem ellenesség.
A másik, Orbán "benyalása". Lehet valakit tisztelni még akkor is ha az az ellenségem. Vona megadja ezt a fajta tiszteletet még akkor is ha ő vele mindenki tiszteletlen és becsmérlő.
Január 16-ától nyilvános a Jobbik programja. Az maszopét mindenki tudja. A fityesz meg le szarja az embereket. Úgy gondolja, hogy program nélkül is marha jó lesz. Illetve programja biztos van csakhát nem köti a választó orrára. Vajon miért?
Lehet találgatni.
Pedig ez is a politikai munka része. Programot összeállítani. Ezért is kapnak fizetést.
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gondolataink témában
Szívesen látná Orbán Viktort köztársasági elnökként?
Szó sem lehet róla
Jobb lenne, mint miniszterelnökként
Teljesen hidegen hagy
Csak, ha nincs más elfogadható jelölt
Igen, alkalmas a posztra
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását