2024. április 19. - Emma

Az MSZP ötvennél több egyéni mandátumban bízik

A Népszabadság információi szerint egy, az MSZP-ben készített belső felmérés azt állítja: valamivel több mint ötven olyan egyéni körzet van, ahol reálisan mandátumhoz juthat a párt a tavaszi országgyűlési választáson.
2010. január 5. kedd 09:21 - HírExtra
A legtöbb esély a budapesti kerületekben van, de a főváros mellett Miskolc és Szeged is favoritnak számít - írja a lap keddi számában.

Az esélyes körzeteket "kiemelt körzetként" kezelik majd a kampányban, ami nem feltétlenül többletforrást, hanem személyre szabottabb kampánycsomagot jelent, és várhatóan azt, hogy a párt vezetői is többet mutatkoznak az adott kerületben, erősítve a jelöltet.

A lap információi szerint az ötven kiemelt körzetből a legtöbb fővárosi, de esélyesnek számít több csongrádi, borsodi és szabolcsi kerület is. A szocialisták bíznak Botka László szegedi polgármester egyéni győzelmében is, ahogyan egyéni mandátumot remélnek Káli Sándor miskolci polgármestertől, Lamperth Mónika elnökhelyettestől, Gúr Nándor Borsod megyei elnöktől és Ujhelyi Istvántól, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkárától is.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

p-Aga
2010. január 5. 12:32
Ezt nevezem optimizmusnak!
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását