2024. június 2. - Kármen, Anita

Akkor kik hol tankolnak a kormány megbízásából?

A rendőrség, a tűzoltóság és a mentők továbbra is Molnál tankolnak - jelentette ki Szollár Domokos kormányszóvivő szombaton az MTI-nek, arra a lapinformációra reagálva, miszerint káoszt okozott, hogy az állami szervek tankolási pályázatát az osztrák OMV nyerte meg.
2010. január 2. szombat 13:55 - HírExtra
Szollár Domokos ismertetése szerint mintegy ezer intézmény fog az OMV-nél tankolni, mert ott sokkal olcsóbb az üzemanyag. Azonban azok az intézmények, amelyek nemzetbiztonsági szempontból érzékenyek, stratégiailag pedig kiemelten fontosak - 29 ilyet azonosított a kormányzat - továbbra is a Molnál fognak tankolni, ugyanis a Mol az egyedüli üzemanyagszolgáltató Magyarországon, amely nemzetbiztonsági védelem alatt áll.

Mint mondta, a köztársasági őrezred, a rendőrség, a tűzoltóság, a mentők gépkocsijainak tankolása nemzetbiztonságilag érzékeny, mindenki úgy tankol, ahogy eddig, a Molnál.

Hozzátette, a barcsi rendőröknek nem kell OMV kutat keresni, mert a Molnál tankolnak továbbra is.

A Magyar Nemzet azt írta, hogy a rendőrség nem tudott arról nyilatkozni, hogy a jövőben hol tankolnak, a mentőszolgálat továbbra is a Moltól veszi az üzemanyagot, a tűzoltók pedig Budapesten mindkét olajtársaságnál, vidéken pedig a Molnál tankolnak. Az állami szervek tankolására kiírt pályázatot az osztrák OMV nyerte, egy kormányrendelet ugyanakkor a rendvédelmi szerveket arra kötelezi, hogy a nemzetbiztonsági védelem alá eső Moltól vásároljanak benzint vagy gázolajat.

A napilap cikke szerint éjfélig teletankoltak minden rendőrautót, hogy az új esztendő első hétvégéjén ne okozzon fennakadást a járőrözésben az üzemanyag-ellátás bizonytalansága.

Az osztrák cég Magyarországon mindössze 170 benzinkutat üzemeltet, így a vidéki kapitányságok vezetői egyelőre nem tudják, honnan szerzik be ezentúl az üzemanyagot. Például a barcsi egyenruhásoknak ezentúl Pécsre kell majd járni tankolni, ami oda-vissza 130 kilométer utazást jelent - írta a napilap.

A kormányszóvivő december 30-án közölte, hogy az OMV nyerte a kormányzati szervek egységes tankolására kiírt tendert, mivel az osztrák olajipari társaság minden üzemanyag-kategóriában 2-3 forinttal nagyobb kedvezményt ajánlott a Mol-nál.
A december 19-én aláírt keretszerződés 50 millió liter üzemanyag beszerzésére ad lehetőséget legfeljebb egy éves időtartamra. A nyertes a mindenkori kiskereskedelmi árhoz képest ad kedvezményt, amelynek állandó a mértéke.

A közbeszerzés során az ajánlati ár volt a legfontosabb, 70 százalékos súllyal szereplő bírálati szempont. Az üzemanyagtöltő állomások száma 20 százalékos súllyal esett latba, ebben a kategóriában a Mol tizenhét benzinkúttal többet ajánlott az OMV-nél, azonban a töltőállomások területi eloszlásában az OMV tudott kedvezőbb ajánlatot felmutatni.
A központosított közbeszerzési eljárás mintegy ezer intézménynek - köztük például önkormányzatoknak, egyetemeknek, iskoláknak - ad lehetőséget, hogy ne kelljen hosszú és költséges közbeszerzési eljárást lefolytatniuk, hanem gyorsan, egyszerűen és olcsóbban juthassanak hozzá a szükséges üzemanyaghoz.

A gépjármű-üzemanyag és üzemanyagkártya töltőállomási kiszolgálására kötött keretszerződés esetén ez azt jelenti, hogy az érintett intézmények egyedi kártyaszerződést kötnek az eljárásban nyertes ajánlattevővel. Minden egyes intézmény kártyákat kap, azon meghatározza azt a limitet, amekkora összegért az általa üzemeltetett gépjárművek vezetői az OMV üzemanyagtöltőállomás-hálózatán különböző üzemanyagot tankolhatnak - fejtette ki a szóvivő.

Az új szolgáltatóval kötött szerződés nem érinti a nemzetbiztonsági szempontból érzékeny és stratégiailag fontos állami szervezetek egy részének - például a köztársasági őrezred, és a rendőrség - üzemanyagellátását. A feladatot csak nemzetbiztonsági védelem alatt álló szolgáltató végezheti el, amely Magyarországon a Mol - közölte korábban a kormányszóvivő.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását