2020. február 22. - Gerzson

Több mint egymilliárd forintos beruházás

Megújul Nagykőrös belvárosa, e célra jórészt európai uniós pályázati pénzből több mint egymilliárd forint jut, a munkálatok a jövő évben kezdődhetnek meg - közölte a 25 ezer lakosú, Pest megyei város polgármestere csütörtökön az MTI-vel.
2009. december 17. csütörtök 11:36 - HírExtra
Czira Szabolcs (Fidesz) elmondta: az önkormányzat szigorú gazdálkodásának eredményeként megőrizte hitelképességét, így a 728 milliós uniós pénzt 420 millió forint saját forrással és banki kölcsönnel egészítették ki.

Hozzátette, hogy a terv szerint ebből az összegből a városközpontban körforgalmat építenek ki, helyrehozzák a református és a katolikus templom homlokzatát, sétányt alakítanak ki szökőkúttal, csobogóval, korhű lámpákkal, és modernizálják a már-már lebontásra ítélt, műemlék jellegű Tímár házat. Ez az épület sokáig a bőrkikészítő mesterek műhelyeként funkcionált, most kiállítóterem és több üzlet kap majd benne helyet.

A polgármester szerint mindez az idén helyrehozott, a múlt század elején épült Posta Palotával együtt sajátos hangulatú összképet ad majd a város centrumának. Mint mondta, hamarosan közbeszerzést írnak ki a beruházás megvalósítására.

Felhívta a figyelmet arra, hogy Nagykőrös a középkorban kiépült mezőváros, amely ma is mutatja ennek jellemző jegyeit. Más városokkal ellentétben szerkezetét nem a központba futó sugaras utak alkotják, itt az utak szögekben megtörnek, öblösödő, kifli alakú a vonalvezetésük. Az elődök a török veszedelemmel számolva azért tervezték így az utakat, hogy a városra hirtelen támadó ellenség elől esélyük legyen időben elrejtőzni. Czira Szabolcs utalt arra is, hogy a településen sok a műemléki polgári lakóház és a zöld terület, ami nyugodt kisvárosi jelleget ad.

Az új arculatú központtal ezen adottságok várhatóan fellendítik az alföldi város idegenforgalmát - közölte a polgármester.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását