Belföld
Navracsics Tibor elszalasztott lehetősége
Navracsics Tibor szerint nemcsak az ország, az MSZP is jól járt volna, ha az előrehozott választások mellett tör lándzsát. Közben a politológus azt mondja, bár ezt nem lehet világosan megítélni, de az idő előtti voksolás a Fidesznek ártott volna.
Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője hétfői, „Az elszalasztott lehetőség” című blogbejegyzésében fejti ki álláspontját. Azt írja, „az MSZP és az SZDSZ ebben a ciklusban kifejtett tevékenységének jelentős része az előrehozott választások kiírásának megakadályozásából állt.”
Navracsics szerint a szocik és a liberálisok azért ragaszkodtak a ciklus kitöltéséhez, mert úgy gondolták, rosszul járnak azzal, ha – engedve a Fidesz követelésének – lehetővé teszik a választópolgárok számára, hogy az előre meghatározott időpont előtt véleményt nyilváníthassanak.
Fordulatban bízva
A legnagyobb ellenzéki párt parlamenti vezérszónoka amondó, a kormánypártok hibát követtek azzal, hogy vakon hitték, a ciklus végéig valami még történik. Valami, ami fordulatot okoz és alapvetően megfordítja a pártok közötti népszerűségi szakadékot okozó trendeket.
Ilyesminek szerinte jelét sem lehetett látni, sőt. „A pozitív folyamatok megjelenése helyett a szocialistáknak továbbra is enyhén, ám kitartóan lejtő, a szabad demokratáknak pedig szétesést okozó negatív adatokkal kell megbarátkozniuk.” – írja.
A Fidesz frakcióvezetője a Szonda Ipsos közvélemény-kutató népszerűségi mutatóira alapozva azt mondja, noha alapvető fordulat nem történt a pártok között az utóbbi bő egy évben, a legújabb felmérés alapján egyértelmű, a szocialisták is jobban jártak volna egy előrehozott választással.
Féloldalas elemzés – fél oldalban
Juhász Attila, a Political Capital (PC) igazgatóhelyettese úgy véli, azt, hogy a szocialisták jobban jártak volna-e az előre hozott választásokkal, nem lehet egyértelműen megítélni. Szerinte viszonyítási alap hiányában esetleg a 2010-es eredmények tükrében lehet majd arról beszélni, veszített vagy nyert az MSZP, illetve az SZDSZ a ciklus kitöltésével.
Azt természetesen az elemző is elismeri, hogy a közvélemény kutatási adatok alapján akár egy ilyen álláspontot is ki lehet alakítani, ám úgy véli, Navracsics következtetése épp az imént említettek miatt ebben a formában kissé „féloldalas.”
Ami pedig a Fideszt illeti…
jobbklikk.hu
Juhász Attila szerint igen rossz üzenete lett volna a választók felé, ha az MSZP felállt volna, és azt mondja: neki ennyi elég volt, legyenek előrehozott választások. A PC helyettes vezetője szerint ez esetben minden párt azt olvasta volna a szocialisták fejére, hogy totális kudarcba fulladt a kormányzása.
Ami pedig a Fideszt illeti – mondja Juhász – közel sem biztos, hogy jobban jártak volna az idő előtti voksolással. Egyáltalán nem kedvezőtlen a Fidesznek, ami ma az országban történik. Az MSZP elég rossz bőrben van, az SZDSZ teljesen összeomlott, amúgy pedig a Bajnai kormány elvégzi azt a válságkezelő feladatot, ami amúgy a Fideszre várt volna, annak minden népszerűtlen döntésével együtt.
Vissza a múltba?
Remélhet-e még – akár a Bajnai-kormány teljesítményére alapozva – az MSZP valami icipici fordulatot a ciklus vége előtt a pártnépszerűségi tendenciákban? – kérdeztük végül a politológust. Juhász Attila úgy vélekedik, mivel a Bajnai-adminisztráció és az MSZP eléggé szétvált egymástól, a szocialistáknak elég nehéz lesz a válságkezelő kormány eredményeire építenie kampányát.
Az MSZP-nek a saját törzsbázisát, a klasszikus szocialista szavazókat kell majd elsősorban visszaszereznie, nem pedig új támogatók megszólítására kell koncentrálnia. Ennek tudható be, hogy a szocialisták olyan ismert, és régi motorosokkal futnak neki a kampánynak, mint például Kovács László, Lendvai Ildikó, vagy Kiss Péter – véli a politikai elemző.