„Most a családomra koncentrálhatok!”

Onyutha Judit október elején tűnt el a TV2 képernyőjéről. Munkaviszonya váratlanul szűnt meg, ám az életnek mennie kell tovább az ilyen sorsfordító helyzetekben is, így hát az állás nélkül maradt időjós teljes erőbedobással családjára tud azóta koncentrálni. Gyermekei még mindketten óvodások: Panna decemberben lesz hét éves, Marci nyáron múlt négy.

-Csemetéid jelenleg náthásak, nem is vitted őket oviba, de mint mondtad nekem, gyorsan le szokták küzdeni a betegségeket. Ezt az erős immunitást talán tőled örökölték, hiszen te Ugandában születtél, tíz éves korodig ott is éltél szüleiddel, és a maláriától a tífuszig mindent sikeresen átvészeltél. Maradtak szép emlékeid is azokból az évekből?

-A polgárháború elől menekültünk el Ugandából Németországba 1986-ban, ahonnét három év után Budapestre költöztünk a szüleimmel. Élénken emlékszem Uganda csodálatos természetei szépségeire, a trópusokra, a mindent körülölelő buja növényzetre, amelyben sokat játszottam a pajtásaimmal. A csaknem egész évben harminc fok körüli hőmérsékletben éjjel-nappal mezítláb szaladgáltam mindenütt, szinte sosem kellett olyasmit felvennem, mint a pulóver! Ugandában az esős évszakban a leghűvösebb is csupán 26 fokot jelent. Ez gyakran eszembe jut ma is, ha a második garbót húzom már magamra és mégis fázom: a hőérzetem más, mint az európai magyaroké. Van, hogy a férjem rövidnadrágban mászkál körülöttem, a gyerekek pólóban hancúroznak a nappaliban, én viszont a világ kincséért meg nem válnék a kardigánomtól! Hiába, a vér nem válik vízzé…

Még mindig kapja az időjárásjelentést

-Tíz éven át voltál a TV2 időjósa, ez befolyásolta a hétköznapjaidat? Magyarul hozzáigazítottad óhatatlanul is az életeteket a várható időjáráshoz, amiről érthetően mindenki másnál előbb illetve többet tudtál?

-A foglalkozásom mindig is nagy segítséget jelentett, hiszen ha menni akartunk valahová, netán hétvégi kirándulást terveztünk, jó volt, hogy a hat napos előrejelzésből – amivel mindig is dolgoztam – nagyjából tudhattam, mire számíthatunk majd. Ez főként a nyaralásaink idején jött jól, a házban, az otthonunkban viszont továbbra is a saját hőérzetemre hagyatkozom.

-A mai időjárás-előrejelzés sok máshoz hasonlóan rohamtempóban fejlődik technikailag: bár elveszítetted az állásodat, foglalkozol továbbra is munkáddal, nehogy kiess a gyakorlatból?

-Most is mindennap leülök a számítógép elé, és belenézek a jelentésekbe, egyrészt mert érdekel, fontos nekem, másrészt mert csakugyan megszoktam egy évtized alatt ezt a fajta napi elfoglaltságot, nem is tudnék meglenni nélküle. Ezúton is szeretném megköszönni az OMSZ-nek (Országos Meteorológai Szolgálat : a szerk.), hogy ugyanúgy küldik ma is számomra – akárcsak Gaál Noéminek illetve Németh Lajosnak – a friss és exkluzív előrejelzéseket, mint amikor a TV2-nél voltam állásban. Már nem ez a napi munkám, éppen ezért rettentően jólesik ez a felém tett emberi gesztus.

UNICEF háziasszony

-Hirtelen jött kényszerpihenőd egy részét igen hasznosan töltöd, hiszen ezekben a hetekben teljes erőbedobással részt veszel az UNICEF egyik akciójában…

-Idén 60 éves az UNICEF: ennek alkalmából rendezett kiállítást az egyik, a Váci úton található nagy bevásárlóközpont, ahol a sok látnivaló mellett körbe lehet vonatozni egy kisvasúttal a helységben, a menetjegy ára pedig az UNICEF-hez kerül, akik oltóanyagokat vásárolnak belőle, afrikai rászoruló gyerekek számára. Ennek a rendezvénynek vagyok most a háziasszonya, bár önkéntesként dolgozom a helyszínen. Korábban is részt vettem már az UNICEF akcióiban: tavaly például az UNICEF tetanusz-oltásra gyűjtő akció kampányarca voltam, akkor egymilliónyi oltásra jött össze pénz. Most élvezem, hogy nem kell elkérnem magam a munkahelyemről, szabad emberként annyi időt szánhatok a jótékonysági feladataimra, amennyit csak bírok a családom mellett. Csodás élmény most ez a kiállítás a sok látnivalóval, a saját gyerekeimet például órákba telt hazakönyörögni onnét, annyira jól érezték magukat ebben a mini-vidámparkban! Eddig is sokan látogattak el a pláza jótékonysági kiállítására, de remélem, decemberig még többen jönnek, hiszen a 150 Ft-os jegy még manapság sem nevezhető nagy kiadásnak, cserébe pedig az a boldog tudat töltheti el a megvásárlóját, hogy ez egy kanyaró elleni oltás árát fedezi, amivel segíthet egy gyereken. Régóta tudjuk: sok kicsi sokra megy!
@@
„Tugendé ekká!”

-Máig tartod a kapcsolatot szülőföldeddel, gyakorta utazol Afrikába hivatalosan is, magánügyben is. Napokon belül Kenyába repülsz: most milyen céllal mész a forró égövi kontinensre?

-Férjemmel és két gyermekemmel két hét vakációra utazunk, a tomboló afrikai nyár kellős közepébe érkezünk az itteni borongós hidegből. Ránk fér mindnyájunkra a pihenés. Találkozunk apukámmal is, aki átjön Ugandából, ahol jelenleg is élnek illetve dolgoznak a szüleim. Tizenöt évvel ezelőtt költöztek vissza oda Budapestről, és azóta is remekül megvannak: apukám a szülővárosában önkormányzati képviselőként tevékenykedik. Nagy boldogság a családja, szülei, testvérei számára, hogy a közelükben van ma is. Én tizenöt éve még javában egyetemre jártam, adott volt a helyzet, ezért maradtam itt egyedül Magyarországon, később pedig már annyira kialakult Pesten az életem, hogy nem változtattam lakhelyet. Nem bánom egy percig sem, hogy így alakult az életem. Anyukám gyakran jön haza látogatóba, apukám is járt már párszor újra magyar földön: legutóbb tavaly előtt nyáron utazott hozzánk. Én amikor csak tehetem, kimegyek. Kenya amolyan találkahely-féle számunkra, mivel oda nem kell annyi oltás a turistáknak, mint Ugandában, ráadásul csodaszép ország!

Tartós ugandai gyökerek

-Ha jól tudom, nagy az ugandai rokonságod: apukádnak nyolc testvére van, és él még 88 éves édesanyja illetve 90 éves édesapja is! Te mikor láttad utoljára a nagyszüleidet?

-1999-ben tudtam hozzájuk elutazni utoljára, azóta nem volt rá módom, hogy Ugandába repüljek. A tévés munka állandó készenlétet követelt tőlem, aztán férjhez mentem, és megszülettek a gyerekek is. Telefonon tartjuk a kapcsolatot. Azt nem mondom, hogy minden héten hívom a kinti rokonokat – hiszen a telefonszámlára rámenne az utolsó ingünk is! -, de évente többször beszélünk. A szüleimmel pedig rendszeresen friss fotókat csereberélünk egymás közt, így mindenki lát mindenkit, legalább képeken, ezért olyan, mintha mindenki ismerné egymást.

-Tudsz még valamit az általad gyerekként megismert törzsi nyelven, vagy már mindent elfelejtettél?

-Ugandában az angol a hivatalos nyelv, 38 törzsi nyelv létezik, ebből a legismertebb a „luganda”, én magam is ezt beszéltem kiskoromban. Mára már csupán annyira emlékszem, hogy „tugendé ekká” azaz „menjünk haza!” Ez a mondat nagyon hasznos volt, amikor kint taxit kellett leintenem az út szélén… Édesapám viszont máig hibátlanul beszéli a magyart, a férjem el is ámult, amikor először találkoztak.

Karácsony, négyesben

-Mire visszatértek a kenyai vakációból, már benne járunk majd a decemberben: felétek hogy zajlik a karácsony?

-Régen mindig elutaztunk kettesben Lacival valahová az ünnepek alatt, ha pedig éppen dolgozott, elkísértem az útra, hiszen ne feledjük: a férjem utasszállítón pilóta. Amióta viszont megvannak a gyerekeink, kizárólag róluk szól a karácsonyi időszak. Mivel a párom szülei elváltak, Szenteste magunkban vagyunk, másnap Laci édesanyjához megyünk ebédelni. Csodásan feldíszítjük ilyenkor a lakás minden zugát, nagyon készülünk az ünnepre, és most már a kicsik is adnak nekünk ajándékot: tavaly rajzoltak nekünk először képet, amit bekeretezve ki is tettünk a falra! Úgy igyekszünk nevelni a csemetéinket, hogy már most tudják: a karácsony nem a méregdrága ajándékokról kell hogy szóljon, hanem a meghitt együttlétekről.

-Mi lesz januártól? Kaptál már valahonnét munkaajánlatot, vagy egyelőre nem foglalkozol ezzel a kérdéssel?

-A TV2-ben aláírtam egy úgynevezett „versenytilalmi szerződést” távozásomkor, amely szerint még egy darabig sehová sem mehetek el dolgozni, bárhová is kapnék állásajánlatot, úgyhogy amíg el nem jön az én időm, igyekszem a családomra és a jótékonysági megbízatásaimra koncentrálni. Ez sem kis feladat.