2024. május 6. - Ivett, Frida

Váratlan szoftverprobléma a T-Mobile-nál

Váratlan szoftverprobléma okozta a hívásfogadási gondokat a Telekom mobilhálózatában pénteken - közölte a szolgáltató.
2009. december 4. péntek 14:57 - HírExtra
A T-Mobile közleménye szerint pénteken a Magyar Telekom mobil-előfizetéssel rendelkező ügyfelei jelentős részének hálózaton belüli hívásai sikertelenek voltak, az előfizetők azt tapasztalták, hogy a hívott fél nem elérhető, ki van kapcsolva, vagy a hangposta jelentkezik. Az elsősorban a hálózaton belüli hívásindításokat érintő, és a jelzett időtartamban fennálló zavart egy éjszakai, előre tervezett munka során keletkezett váratlan szoftverprobléma okozta.

Ennek észlelését követően a rendszerszállítóval közösen még éjjel azonnal megkezdődött a hibaelhárítás, amelynek eredményeként a szolgáltatás fokozatosan áll helyre.

Márton György, az Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) szóvivője az MTI-nek elmondta: ha és amennyiben a szolgáltatás szüneteltetése meghaladja a négy órát, akkor az ügyfeleket kötbér illeti. Ez az előző hat havi forgalom egy napra vetített részének nyolcszorosa - tette hozzá. Ez vonatkozik a feltöltő kártyás (prepaid) ügyfelekre is.

Az NHH októberi adatai szerint 11,696 millió mobil ügyfél volt Magyarországon, ennek 44,28 százaléka volt T-Mobile előfizető, ami csaknem 5,2 millió.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását